Utazás Nepálba
Szóval kalandosan, de elértük a gépet. Isztambulból Dohába azért elég érdekes társaság gyűlt össze a gépen. Azért ezek az amerikai filmek kiválóan működnek. Felszálltam, leültem, majd körbe néztem. Elgondolkoztam, hogy az Arabok vagy a Törökök fogják előbb eltéríteni a gépet 🙂
Minden esetre az én jegyem egy arab fószer mellé szólt. A 2015-ös divatnak eleget téve ő is lepedőt vett fel és egész úton mellettem nézegette a jobbnál jobb videóit az iphoneján. Néhányat meg is mutatott. Az egyiken egy magas Amish nem tudott beülni egy autóba cilinderben. Ezt többször is megnéztük. Én nem értettem, de a padtársam jókat mulatott rajta.
A másik, amit megtanultam ezen az úton, hogy nem érdemes a gép legelejébe venni jegyet. Ugyanis az első sorban fognak utazni a kisgyerekes anyukák. Amivel nem is lenne gond, de én kifogtam egy olyan kis porontyot, aki képes volt 7 órán keresztül bömbölni. Végig azt gondoltam: előbb utóbb csak elfárad, de nem 🙂 Alapszabály, hogy ha egy gyerek ordít a többinek is kell. Azért vártam már, hogy elérjünk Dohába…
A dohai reptér
Már a levegőből látszott, hogy ez a Doha egy elég úri hely. Éjjel szálltunk le. A levegőből minden tiszta fény és pompa. A reptér is hasonló volt, egy hatalmas kivetítővel és játékmedvével a közepén. Nem is értettem, a designer biztos épp szabadságot kapott. A kivetítő egyébként tiszta Time Square, valószínűleg fél óra alatt feltöltene egy napelemes power banket. Az Isztambuli rohanás után most nem akartunk kimenni a városba, ahol egyébként a levegő 37 fokra hűl este. Úgy döntöttünk, majd visszafelé.
A Lufthansa Frankfurti repteres mókája után nagyon nem kívántam, hogy ismét 10-12 órát töltsek egy reptéren. Hát csak megtörtént ez is. A jó hír, hogy Dohán van pihenő szoba, amit ingyenesen használhatnak az utazók. A fekvő székek egész kényelmesek, és a szoba is viszonylag csöndes, azonban arra fel kell készülni, hogy a reptéri légkondi bőven 20 fok alá van állítva. Ezért hálózsák híjján 3 óránként muszáj volt felkelni és sétálni egy kört a reptéren, hogy az ember ki ne hűljön.
Doha – Kathmandu
Nem voltunk valami kipihentek reggel. De majd a repülőn alszunk. Én egyébként általában nem tudok repülőn aludni. Mielőtt megnyitották a Boradingot odaültünk egy bakancsos lányhoz, sejtvén hogy akkor ő is túrázni megy. Kérdezgettük a helyzetről. Kiderült, hogy egyedül utazik, de Guide-ot fog bérelni. 2 teljes hónapja lesz Nepálban. Mindezt úgy, hogy életében nem dolgozott még. Kicsit irigyeltem 🙂
Minden esetre mondott egy nagyon izgalmas infót: hosszú átszállás esetén a Qatar Airlines-nál van lehetőség Transfer Holtelt kivenni, amit vagy aminek egy részét a légitársaság állja. Kérdeztük, ez hol szerepelt a jegyen? Sehol. Hát gondoltuk, majd visszafelé kipróbáljuk ezt az egész mókát…
Eztán felszálltunk a gépre. Na a Nepáli gépre még ijesztőbb társaság gyűlt össze. Csupa sötét alak. Mindenki időben szállt be, és a gép 15 perccel a tervezett előtt indult el. Ilyet se láttam még, de ezek van ilyen… Szóval semmi gond nem volt, de azért nem szívesen lettem volna stewardess ezen a gépen…
A helyiek a hívógomb működését nem értették, szóval folyamatosan égett minden lámpa. A mellettünk ülőtől megkérdeztük tud-e angolul azt felelte igen. Onnantól bármit kérdeztünk csak mosolygott és bólogatott, de egy szót nem beszélt angolul. A legjobb rész a landolás volt! Szépen mindenkit leültettek annak rendje és módja szerint. A gép megkapta az engedélyt, a pilóta megkezdte a leszállást. Az egyik Habib pedig úgy döntött, hogy hátramegy a haverjához dumálni. A gép már nagyon meredeken állt, ezért a kísérők nem jöttek oda rendet tenni. Viszont az egyik utas elkezdett vele ordítani, hogy üljön már le.
Ahogy padlót fogott a gépünk, az összes Nepáli felállt és elkezdte nyitogatni a csomagtartókat, hogy ők megkeresik a kézipoggyászukat. Erre azért már odajöttek a stewardessek és megpróbáltak rendet tenni. Leültettek mindenkit, majd elkezdték visszazárni a csomagokat. Persze ez mit sem ért. Mikor végre le lehetett szállni a gépről, mondanom se kell egyből mindenki elsőnek akarta elhagyni a fedélzetet. Még közelében nem álltunk annak, hogy meginduljon a sor, ők már magyaráztak, hogy menjünk már, ők már leszálltak!
Be se léptünk a reptérre, de már éreztük, ez egy más világ…
