Olasz Alpok – Túra a Gran Paradiso környékén

Megint jelentkezem! Legutóbb bemutattam, milyen szuper kis kempingben sikerült megszállnunk, most pedig jöjjön a lényeg, a túrázás! Tudni illik, hogy a Gran Paradiso nagy álmom, egy igazi bakancslistás hegy. Sajna most nem sikerült lehúzni, de örömmel megyek majd vissza, mivel csodálatos környék volt. Miért nem sikerült feljutnom?

A szállás tökéletes volt! Pont a Gran Paradiso lábában voltunk. Úgy számítom egy nap alatt fel lehet kaptatni a következő menedékházig, ahonnan már simán fel lehetne jutni a 4000 méter magas csúcsra. Ehhez időben el kell – illetve el kellett volna – indulni, jól fel kell készülni, és okosan átgondolni mit viszünk magunkkal. Na és ezek egyike sem történt meg. A társas kirándulás egyik hátránya, hogy az ember könnyen elkényelmesedik. Így történt velünk is, nem keltünk fel hajnalban, talán kicsit kevesebbet is mentünk, mint tudtunk volna, második nap már elegendő vizet sem vittünk magunkkal. Nem is tudom volt-e már velem ilyen korábban. Link voltam. Andrew barátom pedig olyan bakancsban jött, ami igencsak feltörte a lábát – szóval ha én link voltam, akkor ő aztán.. -. Így hát csak egy napos kirándulásokat tettünk a Gran Paradiso környékén. Ami bár nem a bakancslistás nagy kaland, de mégis kellemes időtöltés volt 🙂

Az első éjjel

Mikor megérkeztünk nem is gondoltuk, milyen izgalmas lesz majd az első éjszaka. A kemping erdős részén vertük fel sátrunkat, a Paradiso egyik gleccseréből leömlő vízesés mellett. Szuper jó lett a sátor! Nem úgy, mint a horvát kempingben. Ezután kicsit kártyáztunk a fogadóban, majd nyugovóra tértünk. Visszafelé sétálva hallottuk ugyan néhány mennydörgést a távolból, de szóra se méltattuk. A friss, hegyi levegő és a csobogó víz megtette hatását, gyorsan elaludtunk.

Egyszer csak hatalmas robajra ébredtem. A vihar nagyjából a fejünk fölé ért. Olyan zuhé volt, mintha csak dézsából öntenék… Mi pedig ott feküdtünk egy sátorban az erdő közepén. Minden egyes villámlás fehér fénnyel világította be a sátrat, annyira erősen, hogy tisztán ki tudtam venni Andrew arcát, ő sem tudott aludni. Mielőtt visszaaludtam volna még oda szóltam: ,,azért ez nem egy életbiztosítás… Mit gondolsz, vajon melyik fa fog ránk dőlni először?”. Azt felelte, hogy ő is pont ezen gondolkodott.

Az 1. nap

Egész éjjel szakadt az eső, viszont megúsztuk a nyakunkban fenyőfa nélkül. Szintén pozitív, hogy nem ázott be úgy isten igazán a sátrunk. Reggel, mikor kiléptem, vagy inkább kikászálódtam az “ágyból”, a minénken kívül egyetlen sátrat se láttam a környéken. Valószínűleg a többiek is élvezték az esti vihart, és a mai napból már inkább nem kérnek. Na sebaj! – gondoltam. Gyönyörű napunk van, és itt ez a csodálatos vízesés!

A kemping környéke telis-tele van túra útvonalakkal. Én a reggeli közben kinéztem, hogy van egy út, melyen feljuthatunk a környező gleccserekig. El is indultunk Aosta felé, majd a következő falu után jobbra vettük az irányt. Ezen az úton aztán egész sokat mentünk. Az út sokat emelkedett, de nem mondanám, hogy meredeken. Az idő felhős volt, komolyabb vihar azonban még sem kapott el bennünket, csak csepergett az eső. Mikor kisütött a nap, melege lett az embernek, majd mire levette a pulóverét és esőkabátját, már vehette is vissza. Ilyenkor folyton eszembe jutott milyen jó kis mellényt vettem az ilyen időjárásra tavaly októberben, vajon hol lehet most? Valaki biztos örült neki.

Nagyjából 4-5 óra gyaloglás után értünk fel egy erdészlak szerűséghez. Valójában a nemzeti park őre lakott benne. Csodálatos látvány fogadott bennünket, ennél nincs jobb hely megebédelni. A jó hír, hogy ezen a ponton volt egy kút, amiből bátran újra tölthetjük a kulacsainkat. Olaszországban tilos a vadkemping (a franciáknál szabad), azonban itt az erdésszel biztosan lehetett volna egyeztetni valamit szállás ügyben.

Nekünk mivel minden cuccunk lent maradt a kempingben – látszik, hogy lélekben sem a Paradiso készültünk – itt nagyjából véget is ért az utunk. Sétáltunk még egy csöppet, felmentünk egy két dombra, nézegettük az ugrabugráló zergéket. Nagyon tetszett ez a tisztás. Békés nyugodt, harmonikus volt. Találkoztunk egy csapat túrázóval, akik a gleccserektől jöttek, azért megkérdeztük mennyire van innen, de úgy éreztük, ha el is jutnánk odáig, a visszautat már nem tudtuk volna megtenni világosban. Így hát visszamentünk kártyázni.