Kézipoggyász változások a Ryanairnél 2018-ban

2018-tól szigorítanak a fapados járatok a kézipoggyászokat illetően, tehát még nehezebb lesz elkerülni a plusz költségeket. A Ryanair esetében 2018-tól az ingyenesen fedélzetre felvihető poggyászok száma hivatalosan egy db, 35 cm x 20 cm x 20 cm méretű kis kézipoggyász. Viszont mielőtt elkeserednénk nézzük meg hogyan néz ki ez a gyakorlatban.

Repjegyfoglalás / Online Checkin

A repjegy megvásárlásakor, illetve a checkin során is felhívják a figyelmünket arra, hogy idén fontos változások következtek be a RyanAir poggyász szabályzásában (erről egyébként a legjobb általuk szolgáltatott információ itt érhető el). Ezentúl lelkesen ajánlják, hogy amennyiben két kézipoggyászt szeretnél felvenni, vásárolj elsőbbségi beszállást (ami gyakorlatilag ezzel a két előnnyel bír). Ez nekik egyértelműen megéri, hiszen nem nagyon szolgáltatnak érte semmit, ráadásul alig közölnek információt arról, hogy a másik poggyász, továbbra is ingyenesen vihető magaddal csak a fedélzetre nem vihető fel.

Tehát a RyanAirnél továbbra is ingyenesen vihet magával bárki: egy nagyméretű, legfeljebb 10 kg súlyú kézipoggyászt, legfeljebb 55 cm x 40 cm x 20 cm méretben, valamint egy 35 cm x 20 cm x 20 cm méretű kis kézipoggyászt, amit magába foglal a repjegy.

A reptéren – beszállás

Elöljáróban én pont azon a héten repültem a RyanAir-rel, mikor ez életbe lépett, szóval még nem ment túl gördülékenyen a folyamat. Bizonyára a későbbiekben ezen még finomít a légitársaság. Tehát feltéve, hogy a CheckIn-t online megtettük – és nem vettünk a jegyünkhoz külön egy 3. poggyászt – a reptéren továbbra sincs semmi dolgunk, csak átmenni a Security Check-en – erről jó lett volna valami infó azért -.

Ebből az következik, hogy csak úgy, mint eddig be kell vinnünk magunkkal, az egyébként majd a fedélzetre magunkkal nem hurcolható, kézipoggyászt is a biztonsági zónába – szóval nem lehet benne a megengedettnél több folyadék, sem vágóeszköz, se semmi hasonló -.

Ezt követően a boarding-nál szemre megtippeli a légitársaság alkalmazottja, hogy a csomagod befér-e az ülés alá. Ha igen (tehát egy normál méretű hátizsákkal indultál útnak, nem pedig egy gurulós kézipoggyászt cipelsz), akkor minden megy, ahogyan eddig. Amennyiben nem fér be az ülés alá, akkor felcímkézik, és beszállás előtt elveszik tőled, hogy berakják a rakodó térbe.

Repülés – Kiszállás

A repülésben természetesen nem változik semmi. Minden értékünket, készpénzünket és személyes iratunkat tartsuk magunk közelében. Ami érdekes volt, hogy most először láttam olyat, hogy amennyiben nem vettünk konkrét helyjegyet, szándékosan szétültettek. Ez azért elsőre látszik. Következménye az volt, hogy vadul cserélte mindenki a jegyét az előtte-mögötte ülővel.

Bár beszálláskor hivatalosan nem adtad fel a poggyászodat, kiszálláskor már a poggyászfelvételnél kell várnod, hogy megérkezik-e a csomagod. Tehát innen minden pontosan úgy fog működni, mintha feladott poggyászod lenne.

Előnyök és hátrányok

Akkor nézzük ezzel mit lehet nyerni illetve veszteni. Kezdem a nyeréssel, mert az elég könnyű. Bár ez leginkább a légitársaságnak jó, azonban kétség kívül elmondható, hogy több hely lesz a fedélzeten. Nem lesz tele a fenti tároló, tehát mindenki kabátja, pulcsija, kis táskája elfér, ami nem feltétlen rossz, mivel ezek egyébként is szűkös járatok.

Az első kérdés azonban, ami sokakban felvetődik, hogy kilopnak-e valamit a kézipoggyászukból. Erre azt gondolom, hogy viszonylag kevés az idő, de miért ne volna lehetséges. Azt tippelem – bár nem dolgoztam reptéren –, hogy a mostanában egyre nagyobb hangot kapó reptéri lopások inkább a beszálláskor történnek meg, mivel kifelé jobban kell sietni a légitársaságoknak a poggyászok rakodásával – persze ez nem garancia semmire.

Én értéket nem helyeznék el ebben a poggyászban, mert a reptéri alkalmazottak ide-oda dobálnak mindent. Tehát a raktérbe berakott poggyászban bármi eltörhet, vagy elveszhet. Szuper! Akkor jön is a probléma: a kisméretű kézipoggyász roppant kicsi – kb. egy A4-es lap területű –, és bár jelenleg nem veszik el az ettől valamivel nagyobb poggyászokat sem, de hivatalosan megtehetnék… – ha már szétültetnek, akkor talán erre sem kell túl sokat várni – Szóval ha laptopot szeretnénk felvinni, és nem vásárlunk elsőbbségi beszállást rizikót vállalunk, még ha nem is nagyot.  Ezt mindenképp tartsuk észben és nézzük meg a közelmúltban megjelent véleményeket, hozzászólásokat. Sziasztok 🙂



Copyright © Doma - 2017