Iratkozzon fel email címével a Blogra

Adja meg email címét, hogy feliratkozzon a blogra és értesítést kapjon az új üzenetekről e-mailben.

Indulás a hegyekbe: Yeti Airlines

Csodás egy reggel

Szóval csodálatos reggelre ébredtünk. Balázs barátom keltett, a tervezett előtt fél órával. Úgy jött be, hogy van egy srác, aki megy a reptérre, talán el tudnak vinni, ha gyorsan összepakolunk. Nem tudtak. Lementünk a Hosteleshez, és megkérdeztük mit sikerült intézni. Tényleg tudott pénzt szerezni. Pedig a hármunk által váltott összeg, egy magán személy számára már igen komoly pénznek számított.  Egész nepáli tartózkodásunk során nála váltottunk a legkedvezőbb áron rúpiát. Szóval valami pozitívat is tudok azért mondani a helyről. Majd rátértünk a másik kérdésre: Taxi?

Nem volt Taxi. Igyekeztünk vele megértetni, hogy ez nagyon fontos. Mire a hosteles kirohant az utcára. Nemsokára visszajött, mondta, hogy van Taxi. Valamivel drágábban ugyan, mint odafelé, de legalább úton voltunk a Kathmandui reptérre.

A Yeti Airlines

Még fájón élt a Kathmandui reptér emléke tegnapról, ezért igyekeztünk több órával a gép indulás előtt odaérni. Azt gondoltuk így majd lesz időnk feldolgozni a káoszt. Amint kiértünk rájöttünk, hogy ez még sokkal keményebb dió, mint az International Airport volt. A reptér egy nagy piachoz vagy raktárhoz hasonlított. Látszólag senki nem tudta mi hol van. Mindenki sorban állt valamiért.

 

Több nepáli légitársaság is repül Luklára, mi a Yeti Airlines-nál találtunk csak helyet. Na igen a nepáli légitársaságoknak ilyen biztató nevük van: Yeti Airlines, Buddha Airlines…

A jegyeket SkyScanneren vettük meg. Kifejezetten drága volt, de az igazság az, hogy nincs sok más választásod. Ebbe nehezen, de beletörődtünk. Ami inkább feldolgozhatatlan volt, hogy a “repjegyeken” – igazából nem kaptunk boarding pass-t vagy ilyesmi – ez állt maximum 15 Kg vihető fel. A 2 hétre való túrazsák pedig nem 15 Kg… Na van egy jó hírem az ide igyekvőknek. Először is lehet kézipoggyászt is felvinni. Ezt egyszerre mérik le a rendes poggyásszal. Ami méginkább izgalmas pedig, hogy lehet 15Kg-nál többet felvinni. Erre majd kérnek egy kis pótdíjat, ami kb 1000-1500 nepáli rúpia körül mozog – kb 3-4000Ft -.  Ez a jegy árához mérve már elenyésző.

yeti-airlines-informacio

A repülőgép

Hihetetlen élmény volt a repülőút. Turista látványosságnak is felér. A gépek 15 fősek, azonban van stewardess is! Kathmanduban járművünket előttünk tankolták meg. Mi pedig csak bámultunk, mint borjú az új kapura. A két rotoros repülőgép eléggé kicsi, a helyeket szabadon elfoglalhatjátok, csak a leghátsó ülés van külön fenntartva.

A pilótafülke csak függönnyel van elválasztva az utastértől. És általában a függönyt sem húzzák el. A landolást, felszállást végigkövetheted a “pilóta fülkéből”. A gépnek még analóg műszerei voltak. Engem folyton a Bud Spenceres filmekre emlékeztettek: pont ilyen gépekkel zuhannak a dzsungelbe, nem? Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer én is fogok ilyen gépben ücsörögni…

Kis géppel repülni teljesen más, mint a nagy sugárhajtású gépeken. Először is meglepően hangos, de mégis ez maga a repülés! Ha kinézel, látod a földet, hegyeket, folyókat. Mindeközben pedig érzed, ahogy repültök. A felszállás és leszállás is sokkal izgalmasabb, mint a nagy gépek esetében. Nincs biztonsági öv, sem zacskó ha hányingered lenne. Viszont a légiutaskísérő felszállás után cukrot osztogat.

Képek a nepáli repülőútról:



Copyright © Doma - 2018