Ingyenes Doha Tour – a Qatar Airwaystől

Most repültem másodszor a Qatar-ral. Azt gondoltam, majd milyen király lesz, ahogy a múltkor. 19 órás ugyan a tranzit idő, de ott az ingyenes hotel. Mielőtt hazaérek, pedig éppen ki tudom pihenni magamat. Nos mindig akadnak bökkenők egy út során, ahogy most is.

Leszálltunk a reptéren, majd elindultunk az információs pulthoz, ahol közölték velünk, hogy nem tudnak szállást adni. Ezt nem tudtam teljesen mire vélni, ezért tovább kérdezősködtem. Kiderült, hogy bár tényleg hosszú az átszállás, és tényleg nincs más repülő Budapestre, azonban mivel Bangkokból lett volna későbbi gép is, amivel jöhettünk volna, erre nem vonatkozik az ajánlat. Tehát a tanulság, hogy minden esetben érdemes előre megérdeklődni a légitársaságot, vonatkozik-e majd rád az ajánlat. Cserébe azt javasolta a hölgy, hogy menjünk el az ingyenes városnéző túrájukra. Minden jobb, és főleg minden olcsóbb ilyenkor, mint a reptéren mulatni az időt, ezért így is tettünk.

Doha Tour

madarfeszek-doha

A kiruccanás 2-3 órát vesz igénybe. Nyilván azért ennyire rövid időt, hogy a kevesebb átszállási idővel rendelkezők is igénybe vehessék. Elég macerás a dolog. Mivel belépsz az országba, át kell esned a Security Check-en oda-vissza. Nagy a rohanás, hogy pontosan érjetek vissza. Nincs sok időd bámészkodni, viszont ingyen van.

A vezetőnk egy nepáli férfi volt, akitől sok mindent megtudtunk az országról. Többek közt, hogy az üzemanyag olcsóbb náluk, mint az ásványvíz, hogy a lakosság 80%-a bevándorló, és hogy a maradék 20%-nak viszont még a közműveket sem kell fizetnie. Érdekes ország.

Furcsa volt például a baloldalon látható szerkezet. Ez ugye egy sivatagban épült ország. Ha még ez sem lenne elég, akkor az épületek sem olyanok, mint nálunk, nincs rajtuk tető. Ebből kifolyólag a madarak sehol nem tudnak fészkelni, viszont az arabok is szeretnek madárcsicsergésre kelni, ezért építik ezeket a hatalmas, mesterséges madárfészkeket. Kicsit abszurd, de hát abban az országban, ahol szigeteket építenek, miért ne építenének madárfészket hozzá.

Egyébként roppant érdekes volt, teljesen más részeket néztünk meg, mint mikor utoljára jártam itt. Egy évvel korábban az üzleti negyedet láttuk, a felhőkarcolókat, city centert, stb. Most több részen végigvezettek minket. Kikötőn, egy múzeumon – ami egyébként nem volt valami nagy szám -, és egy piacon is nézelődhettünk. Ilyen rendezett piacot még életemben nem láttam, de igaz ez az egész országra nagyjából. Néhány helyen úgy éreztem minden márványból épült. Az évnek ebben a szakaszában kifejezetten kellemes 24-28 fok körüli hőmérséklet uralkodik – ellentétben az októberi időjárással -, szóval érdemes kiszabadulni egy ilyen városnézésfélére.

A múzeumtól egyébként nem kell várni semmit. Egy darab műkincs, festmény semmi nincs. Képek Nepálról és Vietnámról. Egyébként vannak jó képek, de a többség nagyon erősen photoshop ízű. Az egész városról lerí, hogy néhány gazdag ember bemutatja mindazt, amire jó a master card 🙂

You may also like...

1 Response

  1. 2016-03-29

    […] márciusban akartam ott vendégeskedni, azonban nem jártam sikerrel. Erről itt […]