Pisztácia kontra magyar tél

Sokan kérdezitek tőlem, hogy jó-jó ez blog, tetszik is, de most tényleg lesz-e ebből valami? Van-e esély arra, hogy egy pisztáciafa Magyarországon a kertben megmaradjon? Nos, sok-sok válaszban megfogalmaztam az igazságot, hogy nem tudom 🙂 Aztán egyszer csak kaptam egy levelet – egy másik olvasómtól –, aki elárulta, hogy neki bizony van a kertben egy 15 éves pisztáciafája, természetesen Magyarországon. Képes volt túlélni a -24  fokot is. Ezt a fát láthatjátok a fenti képen, illetve itt lent.

Szóval köszönöm a képeket Gábornak, aki, ha minden jól megy, épp most szerzett porzós virágot. Szóval idén talán már termés is lesz rajta. Tehát sokkal előrébb jár, mint én. A szkeptikusoknak pedig ez remek bizonyíték arra, hogy matematikai valószínűsége azért bőven van annak, hogy a pisztáciafa átvészelje, akár a mostanában kevésbé jellemző, keményebb magyar teleket is.

Szóval én csak szorgalmasan locsolom és öntözöm a fákat, akik nálam még csak egy évesek, de legalább kis helyen is elférnek 🙂 Egy részüket egyébként kicsit korán vittem ki, ezért most a régi levelek lehullottak és helyettük újak nőnek. Még jelentkezem 🙂

Szép napot!

You may also like...