La Jonction – Túra két gleccser találkozásához
Elérkezett a másnap reggel, mikor is már 6-kor kikászálódtam a sátorból. Ez volt az egyetlen nap, mikor úgy időben tudtam neki kezdeni a túrámnak és ez maximálisan meg is érte. Gyönyörű helyeken vitt az út egészen a Taconnaz és a Bossons gleccser találkozásáig. A csúcsról azonban majd később.
Mint az előző bejegyzésben meséltem, a békéscsabai bácsika kézzel rajzolt térképe alapján tettem meg vagy legalábbis tettem volna meg az utat. Elő is kerestem nektek a térképet. Azért valljuk be, hogy nem túloztam a “kincses térkép” kifejezéssel.
Ahogy nézegettem a papírt, már első ránézésre sem klappolt valahogy. Vendéglátóm szerint az út nagyjából 60 perc alatt tehető meg (helikopterrel?!), ez látszik a térkép jobb oldalán. Viszont aki már túrázott, az sejti, hogy 1050 méterről 2150 magasra feljutni időbe kerül. És ez általában több, mint 60 perc. Először arra gondoltam, biztos a szintek nem stimmelnek (igen, ennyire naiv vagyok…), de természetesen az idők nem voltak reálisak.
Egyébként erre elég gyorsan rájöttem. Reggel elindultam hegynek felfelé a térkép alapján, és el is sétáltam egészen a gátig, ami a térkép 1050 méteres szint jelzésénél található. Az eztán következő út le volt zárva, külön kiírva a túrázók számára, hogy NE erre gyertek, magánterület, stb… Szóval úgy voltam oké, megkeresem a hivatalos túraútvonalat.
Valamivel több, mint fél óra volt eljutni 1150 méteres magasságig, ahol találkoztam ezzel a táblával. La Jonction 4 óra 50 perc. Hát, az nem épp 60 perc. Ideje haladni, gondoltam magamban és haladtam is tovább.
A túra első pár száz méterét egyébként innen felvonóval is meg lehet volna tenni, persze mikor én mentem még korán volt, szóval ki se nyitottak, de amúgy is túrázni jöttem. Szóval gyalog tovább. Egy óra alatt tényleg el lehet érni a Bossons gleccsert, ahová a felvonó visz. A gleccser aljában csodálatos éttermet találunk, mikor én felértem még zárva volt, de a kilátás tényleg gyönyörű már innen is.
Pár fotó és haladtam tovább. Egyébként elvileg valahol itt meg lehet nézni egy az Alpokba zuhant repülő roncsát is. Erre vonatkozó kiírást persze nem láttam, csak a csúcson hallottam a többi túrázót beszélgetni a roncsról.
A következő pont a Chalet Des Pyramides, ami már tényleg közvetlenül a gleccserek mellett található. Az út folyamatosan fel és fel vitt, de gyönyörű szép volt. Még soha nem voltam ilyen közel egyetlen gleccserhez, és azt gondoltam, hogy egy ideig nem is leszek. Ebből is látszik, hogy nem tartozom azok közé, akik a saját jövőjüket jól meg tudnák jósolni. Szóval a Chalet Des Pyramides az utolsó pont, ahol vizet, ételt, stb vehetünk magunkhoz. Az étterem csodálatos, és francia viszonylatban nem is drága. Pláne, ha azt vesszük, hogy a bevásárlás helikopterrel történik. Egyébként fotóztam egy étlapot, hogy ha valaki menne arra, tudja mire számítson.
La Jonction
Az út tovább emelkedik, néha már-már fel kell kapaszkodni a sziklákra, hogy előrébb jussunk. Az egyik pihenőnél beszélgettem két francia túrázóval. Elmondták, hogy a környéken laknak, majd én is elmondtam honnan jöttem. Ekkor kiderült, hogy a srác 1 évet élt Magyarországon, és egész jól tud magyarul. Szóval a második francia is, akivel találkoztam tudott magyarul. Hihetetlen…
Sajnos a lány kicsit lassan haladt, szóval mondtam nekik, hogy majd találkozunk fent és haladtam tovább. Nagyjából 2 órára értem fel a két gleccser találkozásához. Már útközben is csodálatos látvány fogadott, csak egyszerűen nem akartam ezer képet beletenni a bejegyzésbe, viszont most mégis megteszem.
A La Jonction-ról elém táruló látvány tényleg az egyik legszebb panoráma volt, amit valaha láttam. A Mt. Blanc csúcsára néző La Jonction a nepáli kilátással is vetekedett, és bármikor vissza mennék. Mindenkinek ajánlom, aki rövid (1 napos), de hihetetlen szép túrára szeretne menni. Ennyi volt mára, iratkozzatok fel, kedveljétek a Facebook oldalamat és ha bármi kérdésetek van, írjatok bátran.
