Külföldi utazások

Talán a legintenzívebb élmények a külföldi utazások. Szerencsére mára már egyre több erre a lehetőség. Még is rengeteg olyan ismerősöm és barátom van aki egyáltalán nem él vele. Ezekkel a posztokkal mindenkit utazásra, egzotikus helyekre és külföldi élmények szerzésére szeretnék motiválni, a sajátjaim megosztásával.

939

Nyaralás a horvát tengerparton

Nem tudnám pontosan megmondani mikor voltam először külföldön, de azt biztosan tudom, hogy Horvátország volt az első hely, ahol megpillanthattam a tengert. Pontosan emlékszem, hogy egy bizonyos Krk sziget felé tartottunk, mikor édesapám lehúzta az autó ablakát és megkérdezte: ,,érzitek? – Ez a tenger illata.” Csodálatos élmények kötnek Horvátországhoz, azonban most, ha választanom kéne hova mennék nyaralni, mégsem a…

1078

Olcsó utazás Thaiföldön, menjünk Chiang Mai-ba!

Már röviden írtam arról, milyen szuper dolgunk is volt Chiang Mai-ban, ahova gyakorlatilag a repjegy olcsón kijött a fővárosból, a szállásért fizetnünk sem kellett, és egyébként is minden olcsóbb volt, mint bárhol, ahol addig jártam. Viszont az még semmi, hogy olcsó, de rettentő szép is ez a város. A következőkben bemutatom mivel ütöttük el az időt. Piac Chiang Mai-ban Vasárnap…

807

Nyaralás tengerparton | Thaiföldi utazás

Sziasztok. Úgy döntöttem írok egy összefoglaló bejegyzést arról, ami a legtöbb embert érdekel Thaiföld kapcsán, tehát a tengerpartról. Thaiföld két elég turistás szigetén jártam, kezdjük is az elején Phukettel. Phuket Phuket egy hatalmas sziget, akkora reptere van, hogy nemzetközi járatokat is indítanak. Tehát amennyiben minket csak a szűk értelemben vett tengerparti nyaralás érdekel, nem szükséges Bangkokot…

547

Legközelebb irány az Alpok!

Hová mész legközelebb? Mióta utazom, ha találkozom valakivel előbb-utóbb mindig felmerül a kérdés, mi lesz a következő? Ez számomra kicsit olyan, mintha beszélgetnék valakivel arról, mennyire élvezi a munkahelyét, majd egyszer csak rákérdeznék, hogy szerinte hol fog dolgozni legközelebb? Minden esetre most már tudom mi lesz a következő. Az Alpok csodálatos hegyei! Történt ugyanis, hogy zenekarommal kijutottunk…

872

Díszüvegek a nagyvilágban

Sziasztok! Szépen lassan kiderül mindenféle az életemről, családomról, barátaimról, hobbijaimról. Most úgy döntöttem, egy olyan dolgot mutatok be az utazásaimon keresztül, amivel már gyerek korom óta szoros kapcsolatot ápolok, az üvegművészettel. Édesanyám és édesapám már akkor dolgoztak Tiffany üvegeken, mikor én még meg sem születtem. Mindig is jó érzékkel tudták megválasztani a színeket, formákat, kompozíciókat. Nem hiába,…

676

Kanapészörf Chiang Mai-ban

Úgy gondoltam folytatom egy Thaiföldi kalanddal. Szóval ott jártunk, hogy Bangkokban vagyunk, a repülőjegyeket pedig előre megvettük Chiang Mai-ba. Egyébként ez nagyon jó ötletnek bizonyult Bár lehet a helyiektől jegyet venni, de bő 2-3x annyiba fog kerülni, mintha előre, neten veszitek meg. A hátulütő persze ott van, hogy nem tudod meddig akarsz maradni egy olyan helyen,…

841

Zenélés Hollandiában – EWOB 2016

Ismét jelentkezem! A hétvégén Bluegrass zenekarommal eljutottunk Hollandiába, az egyik legnagyobb európai Bluegrass fesztiválra. Ez a dolog több okból is roppant érdekes: először is, még sosem voltam Hollandiában, másodszor meg Bluegrass! 🙂 És most erről a kettőről fogok röviden beszámolni. Hollandia Nos mi egy Voorthuizen nevű faluban töltöttük az időnket, ami nagyjából 58 km-rel van közelebb hozzánk,…

957

Utasbiztosítás veszélyes országokba

Miért kössünk biztosítást? Mindenki tudja, hogy a kórházi ellátás költséges, még itthon is, nem hogy külföldön. Hogy az ilyen típusú költségek ne hozzanak kellemetlen helyzetbe érdemes utasbiztosítást kötni. Ezen túl gyakran túrázni megyek külföldre, és szeretném felhívni minden túrázó figyelmét arra, hogy miért érdemes megkötni erre a külön biztosítást. Ugye amikor az ember a kórház mellett töri ki a bokáját, viszonylag…

1486

Élménybeszámoló a szlovák paradicsomról

Miért épp a szlovák paradicsom? Mi is ez, és hol van? Igyekszem minél több fele utazni Európában és Európán kívül egyaránt. Sokszor próbálom ezt összekötni valami túrázás félével, és lassan egy éve eldöntöttem, hogy elkezdek olyan területekre ellátogatni, amik valaha magyar részek lehettek, illetve voltak. Nos, ilyen a Káposztafalvi-mészkőhegység is, ami ma a Szlovák Paradicsom…

694

Biciklitúra Bangkokban

Az egyik legjobb élmény, ami Bangkokban ért az Nok biciklitúrája volt. Az erdélyi lány találta, még mikor itthon voltunk. JustNokTours a TripAdvisor szerint Bangkok egyik legjobb programja, és ezt én is meg tudom erősíteni. Eleinte kétségekkel tele fogadtam a túravezetős bringatúrát, de tudtam, hogy az erdélyi lánynak ez bizony fontos, és belementem a dologba. Jól tettem, mert…

Copyright © Doma - 2017