Utcazene – a New Yorki metróban

New Yorki metró

Az New Yorki tömegközlekedés központjában a metróhálózat áll, autóval jóformán reménytelen közlekedni – egyébként is minden utca egyirányú és utcán parkolás sincs -. A buszok is csak kis számban közlekednek, tehát marad a metró. New Yorkban a metróban kártyás megoldás működik. Nagyjából 10.000Ft egy hétre. Ami viszont igazán lenyűgöző, hogy New York-ban, egész a külvárosokig, mindent elérsz a metróval. Egy hét alatt nem találtam olyan helyet, ahonnan ne sétálhattam volna simán le a metróhoz. Ja és NonStop metróhálózat van az állomásokon Free WiFI-vel, yeehaw 🙂

Alapvetően egy metrómegálló 2-3 utca hosszúságú. Ebből következik, hogy egy szerelvény is elég hosszú. A metrók közt tényleg át lehet menni! A forgalmasabb csomópontok esetében pedig akár 10-12 átszállási lehetőség is van, ez nagyjából valamelyik Budapesti pályaudvar a föld alatt. Ami még nehezíti a tájékozódást, hogy ugyanarról a vágányról nem csak több metró megy, de gyakran két irányba is közlekednek a szerelvények. Ebből sejthető, hogy a metróhálózat kicsit komplexebb, mint a miénk. Ennek ellensúlyozására bármelyik metrómegállóban kérhetünk ingyen metrótérképet.

Számomra megdöbbentő volt látni, hogy szinte valamennyi metróállomáson egy-egy zenekar játszik. A forgalmasabb csomópontoknál, mint a Time Square, akár 4-5 féle zenét is meghallgathatunk – akkora az aluljáró, hogy nem is hallatszik egybe -.  Amerikában – de legalábbis New York-ban biztosan – az utcazene egy teljesen elfogadott, sőt preferált módja a zenészek pénzszerzésének.

Miben más az utcazene?

Sokak számára felmerülhet a kérdés, miért jó ez az egész? Sok ember ott zajong az utcán, minek kell még őket is hallgatni az MP3 lejátszók korában… Ezeknek az embereknek azt válaszolnám, hogy ez egy hivatás. És az utcazenélés pedig nagyban különbözik a színpadi zenéléstől. Mik a különbségek?

Az emberek nem azért vannak ott, hogy hallgassák. Az utcákon és aluljárókban az emberek nem figyelnek a zenére. A legjobb példa erre Joshua Bell elhíresült története. Az úr a klasszikus zene egyik legnagyobb alakja. Egy 300 éves Stradivari hegedűn játszik, nem minden eredmény nélkül.

2007 január 12-én úgy döntött baseball sapkát ölt és kiáll egy Washingtoni aluljáróba játszani az esti koncertje előtt.  A Washington Post által megtervezett akció rejtett kamerával lett felvéve. Mintegy 45 perc alatt 1097 ember sétált el a muzsikus előtt bárminemű érdeklődés nélkül, és mindösszesen 7-en álltak meg. A 7 emberből pedig egyetlen egy ember ismerte fel a hegedűst. Bell  32.17 dollárt gyűjtött össze, amiből 20$-t az az ember adott, aki felismerte. 

Tehát azok az emberek akiknek ez tetszik nekik adnak pénzt, de ehhez legtöbbször fel kell kelteni az érdeklődésüket. Beláthatjuk, hogy erre ma nem a legcélravezetőbb eszköz a komolyzene. De miben más még?

Nem színpadon játszák. Ez tény… De miért is baj ez? Az utcazenészek esetében tényleg azt halljuk, amit játszanak. Nincsenek hatalmas látványelemek, amik elterelik a figyelmet, hiányoznak az effektek, megvilágítások és show elemek, amiktől az unalmas részek is élvezhetőek lesznek. Zene van.

Mi a helyzet itthon?

Itthon az utcazene engedélyekhez, de leginkább jóindulatú közterületisekhez kötött. Azt gondolom itthon le van kezelve az utcazene. Nem találtam hivatalos útmutatást arra vonatkozólag, hogyan kell kiváltani a területi engedélyt. Számos fórumban írták, hogy egy zsűrinek kell zenélni, akik majd – rendkívül objektíven – eldöntik, melyik zene való az utcára és melyik nem.

Azt gondolom, bizonyos területeken kifejezetten hasznos lenne az utcazene. Pl. Budai Vár vagy Váci utca – egyébként a váci utcában engedéllyel sem lehet utcazenélni -, Vörösmarty tér. Azt hiszem az aluljárókban – ahol papíron szintén tilos a zenélés – sem zavarna sok vizet a muzsika, feltéve, hogy hozzáértő emberek teszik ezt, akikből az országban nincs hiány. Ez az ország megélhetne a turizmusból, ha tenne is érte.

Magyarországon általában az utcazenéről a Blaha környékén már csak 4 húros hangolhatatlan gitáron zörgő hajléktalan jut az emberek eszébe. Valószínűleg ezt sikerült elérni a területi engedéllyel , amit nyilván ő sem vállt ki, de tőle felesleges is volna elkérni. Ezen a helyzeten lenne érdemes változtatni, és úgy gondolom, hogy inkább a szabályzások csökkentésével, ésszerűsítésével és néhány profi zenész felkeresésével lehetne ezt elérni, mint újabb hozzá nem értő ember bevonásával.