Utazás Olaszországban, irány a Gran Paradiso!

Reggel elhagytuk a Horvát tengerpartot és irány a Gran Paradiso Nemzeti Park! Csak vajon merre? Nos Horvátországban sehol sem működött a WiFi, én pedig Google Maps-sel szerettem volna megtervezni az útirányt. Úgy döntöttünk annyi baj legyen, majd Trieszt környékén keresünk egy reggeliző helyet, ahol a 4 eurós croissant mellé internetet is adnak. Nem is olyan egyszerű feladat ez, mint amilyennek az ember elsőre gondolná. Különösebb gond nélkül átjutottunk Olaszországba, ahol le is kanyarodtunk a pályáról Triesztnél, azonban Olaszországban parkolni is kihívás, nem hogy kávézóhoz jutni. Végül már elhagytuk a falut, mikor egy hegyi út mentén találtunk ingyen WiFit. Croissant helyett remek kilátás.

Az Olasz autópálya csodái

Most, hogy már fogalmunk volt arról merre van az arra, visszakeveredtünk a pályára. 700 km várt ránk az Olasz autópályán. Azért remek itt kocsikázni, mert a benzin is csillagászati áron mozog, és az autópálya díja is felháborító. Milánóig 30 eurót kell fizetnünk egy irányba, onnan Aosta még 30 euro – annak ellenére, hogy távolságban kisebb –. Majd ha tovább szándékoznánk menni a Mt. Blanc alagútig – mely 45 euróba fog fájni – még 8 euro autópályadíjjal kell számolnunk. Ha ezeken a számokon túl tesszük magunkat, még akkor is ott az Olasz autóvezetés. Melynek főbb jellemzői:

• Mindenki folyamatosan index-szel, mert senkinek fogalma sincs arról, hogy sáv váltásnál vissza is kell venni az indexet, nem csak kirakni.
• Nem elenyésző számú járművel találkozhatunk, akik koncepció szerint a két sáv között közlekednek, a felfestésen. Ez néhol már-már hajmeresztő.
• Ha valaki esetleg még sem index-szel, akkor bizonyos lehetsz, hogy ő sáv váltásnál sem fogja használni az irányjelzőt.

Röviden bár az olasz vezetési kultúra egyébként is világhírű, azonban még így is meglepő a káosz. Senki nem tudja a másik merre fog menni, és ebből hatalmas balesetek tudnak kialakulni. Azonban mi – hála Andrew rutinos vezetési technikájának és acél idegeinek – szerencsére egy ilyenben sem vettünk részt. Így lég kondi nélkül ugyan, de eldöcögtünk egészen Aosta városáig, hogy onnan megkeressük a kempingünket.

Grand Paradiso Camping

Igazi hegyi út vezet fel. Csodálatos kilátás, mely leginkább az utasokat szórakoztatja. A gépjármű vezetőjének épp elég szórakoztató a szembejövő forgalommal sakkozni. A kemping egyébként elég magasan van, 1820 méteren. Gyönyörű a kilátás!

Eddig soha nem voltam hasonló kempingben. A recepción egy kisasszony fogadott minket, aki a rövid papírmunkát követően a sátorhelyek felé vezetett. Olyan volt, mint a mesében. Nem a zsúfolt kempingeknél megszokott kijelölt parcellák voltak a sátrazáshoz, hanem egy hatalmas kemping tele hellyel. Megkérdezték tőlünk, hogy inkább erdős részen vagy tisztáson szeretnénk kempingezni. Erdős, erdős, naná, hogy erdős!

Sátorhelyünk kettő perc sétára volt egy hatalmas vízeséstől, mely a Gran Paradiso egyik gleccseréből fakadt. Felettünk fenyőerdő és bár a talaj igencsak egyenletlen volt, és a tűlevél takaró sem a legideálisabb a sátrazáshoz, mi mégis úgy éreztük, ez a tökéletes hely!

Én természetesen kitettem magamért, még sátorállítás közben észrevettem, hogy nincs nálam az övtáskám, melyben csaknem minden iratom, pénzem, stb. Visszamentem a recepcióra, ahol egy bácsi már hozta is nekem, gyakran ismételgetve, hogy minden benne van. A feltevésem, mi szerint a hegyekben nem lopnak az emberek, most sem vallott kudarcot. Ezúttal is köszönöm.

Második benyomás

Mit ne mondjak idilli hangulatom lett a Gran Paradiso kempingben egyből, amint beléptem. Felvertük a sátrat, és annak rendje és módja szerint meglestük a kocsmát. A kempingnek van egy kis mindenes boltja, ahol lehet kenyeret rendelni másnapra, mindenféle élelmiszert venni és természetesen sörözni, kártyázni, amíg kedvünk tartja.

A helyi kocsmáros lány egy szemre való Olasz lányka volt, aki Chloé névre hallgatott. Az elkövetkezendő napokon aztán jókat beszélgettünk vele, előtte, és róla is 🙂 Mindeközben az isteni finom 1 eurós crossiant mellé igyekeztünk minden helyi italt kipróbálni, annak rendje és módja szerint. Chloé kedvence egy mandula ízű ital volt, a képen látható Disaronno, melyből szuvenírként importáltunk is egy-egy üveggel.

Mindig szerettem a túrák ezen részét. Amikor este fáradtan, lezuhanyozva beültök egy italra a helyi bárba, és eközben mindenki kártyázik, beszélget, melegedik.

Apropó melegedés. Már említettem, hogy a kemping egy erdőben volt és 1820 méter magasan. Azt viszont elfelejtettem megemlíteni, hogy az utazás előtt nem volt időm hazamenni a rendes hálózsákomért, így pedig egy pokróc vastagságú zsákkal kellett beérnem. Nos mondanom se kell, attól a naptól kezdve, hogy megérkeztünk minden este megkezdődött a réteges öltözködés tudománya. Hogyan tudok felvenni annyi aláöltözetet és pulóvert, hogy ne fagyjak halálra, mikor hajnalban lehűl a levegő 5 fok alá. Végül csak túl éltem. Bár mondanom se kell arra ébredni, hogy az orrod és nyakad fázik, nem épp a legkellemesebb érzés.

Így hát mindenkinek szíves örömest ajánlom ezt a kempinget, el kell ide látogatni! Zseniális hely, és nagyon szép. Azonban mindenki menjen előtte haza a túrázós hálózsákjáért, mert ez nem tréfa 🙂

A kemping: http://www.campinggranparadiso.it/