Néhány tanács fapados gépekhez

Ma már mindenki tud a fapados járatokról, a legtöbben élnek is a remek lehetőséggel. Számos oldal van mely a kifejezetten olcsó ajánlatokat gyűjti csokorba. A két legkirályabb talán a SkyScanner illetve a HolidayPirates.

Az utóbbi időben a hétköznapi keresettel rendelkező emberek számára is elérhető közelségbe kezdtek válni ezek az utak. Azonban az ár csak majdnem minden, pár tippet fogok itt közzé tenni, amit érdemes szem előtt tartani a gépünk kiválasztásakor. Illetve a lehetséges problémákról.

Fapados járatok stratégiája

Pár szóban előtte a fapados járatokról. Ezek a járatok főleg a kisebb távokat veszik célba. Azért tudnak ilyen kedvező áron repülni, mert többnyire nem International Airporton szállnak le, ezáltal megússzák a hatalmas repülőtéri illetéket. Hosszabb utak esetében már a jegyek legnagyobb részét a kerozin teszi ki. Ezért ez már nekik sem olyan kedvező.

Ezeken a reptereken valószínűleg a következő indulásig a történő parkolás is olcsóbb – ez a komoly reptereknél elég drága, a Frankfurti reptéren kb. 3000 eur / óra -. Mindemellett kisebb, és zsúfoltabb gépeket indítanak. Azzal számolnak, hogy a poggyászok száma/súlya is jelentősen kevesebb lesz, mint a drágább járatokon, mert a jegy árába általában csak a kézipoggyász tartozik bele.

Fapados gépek

Mire érdemes odafigyelni ezeknél a járatoknál?

A leggyakoribb probléma, hogy a fapados járatokat gyakran törlik. Célszerű megnézni, hogy milyen rendszerességgel indítják a számunkra szimpatikus járatokat. Rizikósabb olyan gépre jegyet venni, ami a szezon legelején van, mivel alacsonyabb népszerűségnek örvend.

Én beleestem ebbe a hibába az Azeri gépemnél. Ilyenkor a protokoll az, hogy a légitársaság emailben értesít a törlésről. Szíves elnézésedet kéri, megköszöni, hogy őt választottad és leszögezi, hogy nemsokára keresni fog (erre felesleges várni), hogy telefonon tájékoztasson a lehetőségeidről. Egyébként általában, ha 2 héttel indulás előtt még figyelmeztetnek a járattörlésről nem kötelesek semmilyen kártalanítást fizetni.

Miután felhívod őket, felajánlják, hogy átrakják a jegyedet egy másik gépre (főleg akkor, ha gyakori járattal mész), vagy ha számodra ez az opció nem alkalmas, visszautalják a repjegy árát. Szintén érdemes arra odafigyelni, hogy bár a biztosítást az ő oldalukon vásároltad meg, visszamondani már csak a biztosítónál lehet. És többnyire külön kell igényelni.

Hova érdemes helyet venni?

A fapados járatok egy részénél külön opcióként megjelölheted hol szeretnél utazni, máshol ezért külön kell fizetni. Mivel ezeken a gépeken jóval kisebb a hely, ezt érdemes meglépni. Ha már lehet választani érdemes a szárny közelébe, vagy a vészkijáratokhoz jegyet váltani, mivel ott rend szerint “sokkal” nagyobb a hely. Persze, ha most repülsz először értem én, ablak mellé kell ülni!

Van jó tipp arra az esetre is, ha nincs helyjegy (bizony ez sem ritka). Két opció van az egyik, hogy gépünk a beszállás előtt már bent áll. Ekkor tényleg illik benne lenni az első 30 felszállóban. Azonban az ilyen gépeknél gyakori, hogy busszal viszik az utasokat a géphez. Ekkor viszont érdemes taktikázni és csak utolsóként felszállni a buszra. Hiszen többnyire aki utolsóként szállt fel, az elsőként száll majd le. És azt a 10 percet igazán kibírja az ember állva a repülőig.

A kényelmetlen utazás és kis hely miatt érdemesebb inkább rövidebb utakat választani, és átszállni. Részint gyakran olcsóbban is jössz ki, másik okból viszont kevesebbet kell a helyeden nyomorognod.

Mire kössek biztosítást?

Én amondó vagyok utasbiztosítást mindenki kössön, aki külföldre indul. Ez nem a tipikus biztosítási ügynökök által felajánlott átverések. Egy idegen országba mész, nem ismered az orvosokat, a kórházakat, az Egészségügyi rendszert. Simán előfordulhat egyes országokban (lásd Amerika), hogy egy sima kéztörésre is több éves hitelt kell felvenned, hogy vissza tud fizetni az ellátást.

Fontos azonban utána nézni milyen biztosításra van szükséged. Ha valami sport miatt indulsz útnak (pl.: kenu túra vagy hegymászás) érdemes azért utána nézni mit tartalmaz a biztosításod. Egy helikopteres mentés a Tátrában kb. 3000 – 5000 euróra rúg, ami kicsit megdobja az évi költségvetést.

Készülj fel: minél hosszabb időre mész, annál nehezebb lesz értelmes biztosítást kötnöd. De nyilván az esélye is nagyobb, hogy történjék veled valami. Egy fogászt itthon is meg kell fizetni, hát még Svédországban. Egyébként ha egzotikus helyre mész érdemes azért a szükséges védőoltásoknak is utánajárni.

 

You may also like...