3 tipp Couchsurfing házigazdáknak!

Sziasztok! Mindig megfogadom magamnak, hogy írok megint a kanapészörfölésről. Sőt valójában azt szeretném, hogy minden szörfölésről (amikor én vagyok valahol), vagy hosztolásról (amikor hozzám jönnek) szülessen egy-egy beszámoló, de egyszerűen ezt jelenleg nem vagyok képes kivitelezni. Viszont most megint tudok jelentkezni, néhány érdekességgel.

Hosztolás

Már írtam egy cikket, kb összefoglalva mire kell odafigyelni. Akkor még csak az első vendégemen voltam túl… Ettől függetlenül a cikk szerintem egészen jól sikerült. Az utóbbi időben viszont tömérdek sok felkérést kaptam CS-ről, de tényleg valami hihetetlen mennyiségűt (értsd napi 2). Az igazság az, hogy ennyi levelet feldolgozni is komoly munka, szóval arra jöttem rá, hogy mindenképp kénytelen leszek sablon leveleket kidolgozni azoknak a személyeknek, akiket nem tudok vagy csak nem szeretnék hosztolni.

Viszont nem csak leveleket kapok, hanem meg is vendégelek embereket, és szerencsére az utóbbi alkalom (egy ausztrál srác, aztán két lány Hawaii-ról) borzasztó jó volt. Most pedig azt remélem le tudom írni a receptet, hogyan váltam sokkal jobb házigazdává 🙂

1.) Válogass!

Az első amit megtanultam az, hogy nem kell mindenkit befogadni. Ha úgy érzed, hogy most szünetet tartanál, vagy valakit nem tartasz roppant érdekesnek, akkor írd meg neki, hogy most kell egy kis magán szféra neked is, reméled megérti.. és meg fogja. Gyakran azt is megírom, hogy szívesen találkozom, vagy adok jó tippeket. Még ebből soha nem volt probléma. Viszont mi alapján válogassunk?

Egyáltalán miért kell még is válogatni? Pofon egyszerű: azért, mert jó élményekkel szeretnénk gazdagodni, nem pedig rosszakkal. Ez pedig egyfajta előszűrés, ami garancia lehet arra, hogy jó élményeket gyűjtsünk. Pl. ha van egy hobbid, tegyük fel te is szeretsz zenélni, ajánlom, hogy főleg csak zenészeket fogadj. Ha az angol érdekel, keress olyanokat akik ezt oktatják, vagy angol anyanyelvűek, ha főzni szeretsz, akkor szintén a hasonló érdeklődésűek közt szemlélődj, stb, stb, stb. Nem olyan nehéz ez. Ne érdekeljen, hogy ez “diszkrimináció”.. teljesen normális, ha hozzád hasonló embert fogadsz be, így személyesen is sokkal könnyebben megtaláljátok majd a közös hangot.

Erre az egészre feltétlen hívd is fel a profilod elején a figyelmet. Ismétlem nevezhetjük ezt diszkriminációnak, de hülyeség, te pont ettől leszel egyedi házigazda. Mindenki tudja mit várjon, jobb referenciákat fogsz begyűjteni, és ajánlani fognak a többi hasonló érdeklődésű ismerősüknek is. Azok jutnak el hozzád, akikkel jól kijöttök. Gyakorlatilag ez egy win-win szituáció.

Amit nem ajánlok, hogy bárki is nemek szerint válogasson. A hosztok 90%-ka férfi – ez annyira nem is meglepő –, és én most ehhez a 90%-hoz szólnék. A couchsurfing egy remek oldal, szuper közösséggel, és nem kéne társkereső szintre ledegradálni. Semmivel sem voltak rosszabb tapasztalataim mikor srácokat fogadtam be, mint akkor amikor lányokat (sőt). Mindegy hogy a jelenlegi hozzáállás valami téves sztereotípiából alakult ki (a lányok rendesebbek), vagy csak a srácok többsége társkeresőnek használja az oldalt, valójában a helyes hozzáállás nem ez. Szóval felejtsük el ezt a fajta szűrőt.

Azt gondolom az oldal üzemeltetőinek sem lenne rossz taktika erre kicsit jobban fókuszálni. Rengeteg olyan hoszt van, aki csak lányokat fogad be, még ha ezt nem is írják ezt így ki (de a referenciákból egyből lejön). Ezáltal pedig 100x nehezebb egy férfinak szörfölni, mint egy nőnek. Ezt sajnos folyamatosan látom és hallom, még olyan srácok sem találnak hosztot, akiknek több 100 pozitív referenciájuk gyűlt össze hosztolásból. Remélem ezen sikerül majd valamit javítani.

2.) A külön szoba aranyat ér

Az első pár vendégemmel egy szobában aludtunk, és ez bizony roppant kényelmes. Nem fogtok egyből elaludni, és ott kell hallgatnod hogyan szuszog a másik, vajon alszik-e már. Felesleges macera. Viszont nekem csak egy szobám van… végül kitaláltam, hogy oké, a konyhában fognak aludni! Milyen kedves tőlem…

Elsőre ez zordnak hangzik. Nekem azonban egy összecsukható konyhaasztalom van, amit ilyenkor elpakolok. Majd a helyén szépen kitakarítok, illetve megágyazok. Eddig mindenkinek jó megoldás volt. Sokkal kényelmesebb, ha mikor én lefekszem és alszom, a vendégem nem zavar, és nem is érzi úgy, hogy zavar. Ilyenkor nyugodtan meg tudja nézni az emaileit (mert egy utazónak a WiFi kb aranyat ér), tud mosakodni, olvasni, jegyzetelni, blogolni. Az egész lefekvés egy elég személyes dolog, sokkal jobb, ha külön térben zajlik le.

3.) Közös programok

Lehet fogok erről írni arról egy részletesebb bejegyzést, hogy mit érdemes megmutatni Budapesten, mert ez az elején egészen nehéz. Most inkább arról, hogy valójában az egész hosztolás értelme a közös időtöltés. Nem jótékonykodunk, hanem kíváncsiak vagyunk arra, aki hozzánk jön. Egymillió dolgot megtudhatunk a külföldi fizetésektől kezdve az adott kultúrán át, az utazó tippekig. Igenis olyan embereket próbálj meg fogadni, akik nyitottak az ilyen párbeszédekre. Elég kellemetlen, mikor csak ültök ott némán, meg annyiból áll a beszélgetés, hogy mikor kell elhagynia a lakásodat, illetve mikor jöhet vissza. Ne menj bele ilyenbe.

Beszélgessetek sokat, és mikor beszélgettek találd meg az egyensúlyt a közt, hogy bemutatod a magyar ételeket, szokásokat, helyeket, és a közt hogy a vendéged élményeiről, közös hobbitokról, saját szokásaikról kérdezed. Lehet ezt kicsit tudatosan is kezelni. Fontos, hogy a kanapészörf mindkettőtöknek hatalmas élmény legyen!

Remélem egyre többen fogtok hosztolni, és szörfölni is, mert ez egy hihetetlen intenzív élmény lehet. Sokaknak elsőre borzasztó abszurd együtt lakni egy totál ismeretlen emberrel, azonban valójában ez egy hatalmas lehetőség. Szó szerint a helyiek szemszögéből ismerheted meg a világot. Hosztolni meg szintén roppant érdekes tud lenni. Most pedig mindjárt itt a nyár, szóval couchsurfingre fel!

Ha tetszett a cikk, kedveld Facebook oldalamat, ahol értesítést kaphatsz a további bejegyzésekről. A blogon többnyire utazós és túrázós cikkeket találsz, jó böngészést!

You may also like...