Túravezetés és felszerelés nepálra

Na szóval tovább tovább. Már csak 1,5 hét az indulásig. Annyi információ gyűlt össze, hogy még szelektálni is alig tudnám, a kb. 80 levél tartalmát. Alap esetben azért ennyire nem lenne vészes a helyzet, de most volt a katasztrófa, érdemes minden infót beszedni.

A nepáli túravezető

Ahogy az előző posztban kiderült, kaptam egy ajánlást Samirra, aki egy remek túravezető kint. És bizonyára a legjobb hangulatot nyújtja. Előre leszögezném, annyira nem rajongok a vezetőkért. Persze ad egyfajta biztonságot, de ugyanakkor el is vesz az utazás élményéből. Olyan lesz kicsit, mint a 7. -es osztálykirándulás. Már majdnem nagyok vagytok, szóval az út 80%-ka kötött program, és van 4 óra szabad foglalkozás. ,,Mindenki menjen nyugodtan, majd találkozzunk ugyanitt!” Nagy kaland? Nemigazán.

Most azonban minden infó jól jött, szóval első levelemben udvariasan megkérdeztem Samirt, miket tud mondani. Nagyjából ezt válaszolta:

A földrengés túraútvonalakat , mint Manasulu és a Langtang vidék masszívan megrongálta, de az Everest régió továbbra is biztonságosnak tekinthető. De ezen a vidéken sem javaslom kifejezetten a túrázást. Szerintem az Annapurna túra vagy a teljes (Annapurna) kör a legalkalmasabb a túrázásra.

Majd leírta az Annapurna kör menetét, nagyjából 14 napban. Eztán azért, biztos ami ziher rákérdeztem: mibe kerülne, ha vele járnánk be a szakaszt. Mire ez a válasz jött:

Az ár mindösszesen:

Tea házakban elszállásolva – USD $ 960   / fő
Sátorozással: USD $ 1500 / fő

Amit tartalmaz:

  • 1 Angolul tudó túravezetőt (ellátással)
  • 3 Teherhordót (60 kg összsúly felett felárral) – ez arról szól, ha engem is cipelnie kéne?
  • Szállást
  • Napi 3 étkezést a túra ideje alatt
  • Jeep fuvart Kathmandutól Jagatig
  • Repülő árát Jomsomtól Pokharaig
  • Repülő árát Pokharatól Kathmanduig
  • Reptéri transzfert Pokharaban és Kathmanduban
  • Túraengedélyeket ACAP and TIMSS
  • Napi 1 liter ivóvizet és és energia szeleteket a túrára
  • 2 éjszakát bármelyik 3 csillagos hotelban Kathmanduban reggelivel
  • 1 éjszaját 3 csillagos hotelben Pokharaban reggelivel

Nincs benne:

  • Utasbiztosítás
  • Étkezés Kathmanduban – vajon ott már több lenne, mint 5 dollár?
  • Repülő törlés esetén jeep bérlés, kb 150 dollár / fő
  • Alkoholos italok

Valljuk be, azt senki sem mondhatja, hogy ezek a Nepáliak nem tudnak számolni. A világ egyik legszegényebb országába simán bemondtak egy akkora összeget egy 2 hetes túráért, ami még itthon – a tőkeerős magyar forinttal – is kifejezetten soknak mondható. Szóval ez megerősített minket abban a biztos hitben, hogy nem kívánunk vele tartani, de természetesen a Nepáli érdeklődés nem hagyott alább.

Túrafelszerelések

Más információkat is kaptunk még a leveléből. A (szerinte a) túrához szükséges felszerelések listáját:

Felszerelés

Meleg ruha, kabát, nadrág, póló, túrabot, napszemüveg, naptej, kés, hátizsák, fejlámpa, hálózsák, stb. Ezek voltak azok a cuccok, amiket nem a hordár cipel, hanem te.

Ruhák

Túrazokni, rövid ujjú póló, jégeralsó, gyapjú pulóver, egy vastag, de könnyen száradó pulóver, gyapjú túrazokni, cipzározható túranadrág

Külső rétegek

kabát, szél/vízálló dzseki és nadrág, sapka, fejpánt, téli sapka, kesztyű, túrabakancs, kényelmes meleg cipő a túra utánra, illetve amig alszol, papucs – zuhanyzásra

You may also like...