Iratkozzon fel email címével a Blogra

Adja meg email címét, hogy feliratkozzon a blogra és értesítést kapjon az új üzenetekről e-mailben.

Őszi Kéktúra – Bódvaszilastól Boldogkőváraljáig

Végre ismét eljött az idő, és kéktúráztunk! Szeptember 10-én indultunk neki az útnak hatalmas tervekkel és lelkesedéssel. A 25-ös szakaszra esett a választásunk, ami, nos meg kell mondjam nem ez a legnépszerűbb része a kéknek…

Tervezés és leutazás

5kor keltem… az utóbbi időben nem volt erősségem a korán kelés. Szerencsére ez olyan dolog, amit egy több napos kéktúra azonnal helyre rak… Viszont első nap még így is csak 9:30 körül tudtuk elkezdeni a túrát… Majd 3 óra az út autóval, tömegközlekedéssel pedig valódi időutazás eljutni Bódvaszilasra. Egy idő után szerintem minden lelkes kéktúrázó szembesül a ténnyel: azok a szakaszok maradtak hátra, amik az ország másik végében találhatók, és bő 60 km hosszúak.

Na, de vissza a túrához! A kis falvakat, melyeken áthaladtunk többnyire kisebbség lakja, legtöbb helyen szegény, ám de becsületes emberek laknak, esetenként viszont katasztrófális állapotok uralkodnak. Az autó elhelyezése is elég komoly fejtörtést okozott, végül a Bódvaszilasi rendőrség megengedte, hogy náluk parkoljunk, utólag is köszönet érte!

Túrázás Szeptemberben

A Szeptember olyan tökéletes túrázós hónap lehetne, hogy az már-már idilli! Nincs hőség, se szárazság, szép a növényzet, egyre több élőlény is előbújik. Mi kellhet még?! Ki is találtuk, hogy most bizony cipeljük a sátrat, hálózsákot, meleg ruhát, élelmet és nem kevés vizet, majd végül egyszer sem került sor sátor verésre. Ennek fő oka a szeptemberi vadász szezon volt…

Ez van, az erdő magántulajdon, pont mint a hűbéres időkben. Elvileg egyébként a 25. szakaszra nem írt a túraszövettség semmilyen korlátozást (erről itt lehet tájékozódni). Azonban mégis, mikor azt hallja az ember, hogy feldördül valami távoli puska hangja, nem olyan szívesen tölti az erdőben az éjszakát… Maradt a szálláskeresés, előzetes foglalás nélkül. Ilyet még itthon sosem próbáltam!

Nézzük a dolog jó oldalát, szeretek sátrazni, de a kéktúra mentén fellelhető szállásokat/szállásadókat is igencsak kedvelem. Roppant becsületes, kedves emberekkel lehet így megismerkedni, ami még egy fajta plussz a szép táj mellé.

Az első nap – Irány Rakacaszend

Írok a túráról is, ha már beígértem. Elmondhatjuk, hogy a 25. kéktúra hagy némi kivetni valót maga után. Volt olyan szakasz ahol jelzés nem volt, olyan is akadt, ahol jelzés volt csak út nem, és olyan is, ahol sikerült rossz irányba (el vagy vissza) helyezni az új kéktúra irányjelző táblát. Ezentúl a túra első fele lényegesen hosszabb lett, mint pár éve, így szálláshoz jutni is kihívás.

Na de elég a spoilerből, nézzük mik is történtek! Jó hangulatban vágtunk neki utunknak, ami rövidesen egy elhagyatott vasúti sínen vitt – ilyen szakaszon se voltunk még –. Az első szakasz tök jó! Ezután következik a nyomvonal változás, 13,8 km-es táv a második pecsétig. Utána különösebb szintkülönbség nélküli séta Rakacaszendig.

Jó hír, hogy viszonylag sok a település a 25. szakaszon, és mindenhol van kút. Rossz hír viszont, hogy alig van bolt, kocsma, szállás, stb. Így fröccs nélkül jutottunk el Rakacaszendre, ahol végül last-minute kaptunk szállást a Parókián (polgármester asszonynál lehet érdeklődni). Mondhatjuk, hogy ajándék lónak ne nézd a fogát. Gondolom, ha előre telefonálunk, és számítanak ránk, akkor a körülmények is jobbak lettek volna.

Minden esetre volt víz, olyan 4-5 szoba közül válogathattunk, és egy konyha is. Sajna a melegvíz bojlerről működött volna, ami pont reggelre melegítette fel a vizet. Egy kis nosztalgia. A hideg vízről mindig Nepál jut eszembe 🙂 Ami ennél is jobban aggasztott, az hogy ágyakon sem aludt senki már ki tudja hány évezrede. Így lefekvés előtt igyekeztem mindent egy csapásra elfelejteni, amit valaha az ágyi poloskákról és hasonló nyalánkságokról hallottam. Rég nem aludtam ilyen keserveren.

Azonban ismétlem: mi nem szóltunk, hogy jönnénk. Ez így is kedves felajánlás volt. Ráadásul a Parókia nem fogad el pénzt a szállásért. Ugyan a templom részére ilyenkor is lehetőség nyílik adományozni, de ők többször is felhívták a figyelmünket rá, hogy ez nem kötelező. Az ilyen fajta önzetlenség pedig – különösen az egyház részéről – azért melegséggel tölt el.

Szóval leszámítva a szállás viszontakságait, az első napi túra mondhatjuk kellemesre sikeredett, láttunk őzeket, szép tölgy erdőben vitt utunk, néhol egy-egy szántóföld mellett. Azért azt nem mondom, hogy remek képek születtek. Nemigazán volt semmire kilátás, a szántóföld, pedig aratás után kicsit olyan  Mordor felé vezető út jellegű, az elhagyatott bánya meg tiszta Mória, de jól esett már a friss levegőn nagyot sétálni (mondjuk 30 kg-os zsák nélkül is jól esett volna).

 

Második nap – Fancsal

Második nap korán felébredtünk és egyből útnak eredtünk. Az első pecsétig több, mint 16 km-t kellett kutyagolni, ami cseppet lehangoló. Mindig becsületem azokat, akik hagyományosan, széthajtogatós térképpel járják az erdőt. Ha egyszer végzek a kékkel, biztos én is teszek majd pár ilyen túrát, de az is biztos, hogy nem ezen az útvonalon. Itt lehet csak igazán jól eltévedni, jelzés mint a mesében: hol volt, hol nem volt (a hosszú kéktúra szakaszok ismérve), a nyomvonal is kicsit más, helyenként meg út sincs…  Teljesen ideális. Ahogy olvastam a Teljesítmény Túrázók Társasága oldalán, itt kb. mindenki eltévedt.

A falvak többsége teljesen kihalt, csaknem szellemvárosok. Szóval sok minden nem zavart minket, Baktakékig összesen két túrázóval futottunk össze, még csak helyieket sem láttunk. Egyébként az app kifejezetten jól teljesített ezen a hardcore szakaszon, aminek örültem. A 30 km-es napból kb 31,5 km lett, amit betudhatunk a pecsétek és az út közti távoknak is. Na de akkor jöjjön a nagy kaland, megérkeztünk Baktakékre, szállást kéne találni!

Legalábbis ez volt a terv. Első nagyobb falu, már a falu határában belebotlottunk egy középkorú nőbe, aki így kezdte:

,,Jó napot! Nincsen maguknál ilyen vásárlási valami?”

Fogalmunk sem volt arról, milyen vásárlási valamit kellett volna hoznunk, de udvariasan elköszöntünk és mentünk is tovább. Néhány házzal később egy kicsit ilyesztő udvar mellett haladtunk el, ahol épp valami törzsi gyűlés szerűség folyt (egy fotelben ült a nagyfőnök, akit vagy egy tucat társa állt körbe). Ekkor már rég lejártam a lábam, mégis úgy döntöttem ideje kicsit kilépni. Eljutottunk a kocsmáig. Pecsét rendben! Kértünk végre egy fröccsöt is, a “dugaszos” borból 😉 Majd nekiálltunk szállást keresni, de hiába…

Szádváry Gyula bácsi

Azért nem teljesen hiába. Ugyanis eligazítottak minket ott a helyiek, és így eljutottunk a híres kéktúrázó Szádváry Gyula kapujáig. Aranyos emberből itt sincs hiány! Szádváry Gyula úr 3x járta végig az országos kéktúrát, erről könyvet is írt, sőt még magával Rockenbauer Pállal is találkozott. Mondhatjuk tehát, hogy egy valódi Ikonnal találkozhattunk, aki mellesleg remek ember. Rengeteg érdekes dolgot tud mesélni, amolyan igazi mindent megjárt, öreg motoros.

Mindenek előtt megkérdeztük tőle, szerinte felverhetjük-e sátrunkat a templom kertjében, mire frappáns válasz érkezett:

,,Megőrültek maguk?! Itt két utca cigány van!”

És valóban, kicsit jobban átgondolva sok helyen sátraztunk volna szívesebben, mint a Baktakéki templom akác rengeteg alatt. Aztán a TTT-n írt szállásról kérdeztük, kiderült, hogy 10 éve nem működik már. Végül több telefon hívást, és a kéktúra legenda személyes közben járását követően szállást kaptunk Fancsal-on, ami szerencsére már csak 3,7 km Baktakéktől.

Azt kell mondjam Papp Sándorék szállása kitűnő választás volt. Nem csak pihe-puha ágyat, de csülkös bablevest is kaptunk, amennyi belénk fért. Szállás adóink talán az eddigi legkedvesebb, legaranyosabb vendéglátók voltak akikkel csak kéktúrám során (pedig már a felén túl vagyok) találkoztam. Mennyei pálinkával, és csaknem éjszakába nyúló beszélgetéssel ajándékoztak meg minket. Itt aztán nyugodtan hajtottam álomra a fejemet. Mindenkinek ajánlom, elérhetőség: Fancsal, Béke u. 10 Tel.: 06-20-5543098.

Harmadik nap – Boldogkőváralja

 

Harmadik nap nem sok minden történt. Megindultunk, majd egyszercsak azon kaptuk magunkat, hogy betonon vezet a kék, és ez Gibártig így is maradt. Ezt követően napraforgó földek mellett visz, de pont az aratás után az is elég kopár. Legalább az időnk mesés volt. Boldogkőváralja felé a vár viszont szép látványt nyújtott a még meglévő kukorica, és a vár.  Ezutóbbi ráadásul fel is lett újítva, szóval mindenképp megéri, ha az embernek van ideje benénzi 🙂

Nos, hát ez volt a 25. szakasz 3 napban 🙂 Remélem tetszett a beszámoló, ha igen, kedveljétek facebook oldalamat! Sziasztok!



Copyright © Doma - 2018