Olasz Alpok – Túra a Gran Paradiso környékén II.

2. nap

Az előző napi táj nagyon szép volt, de nem szerettük volna újra megtenni az utat csak azért, hogy aztán onnan tovább indulhassunk. Ezért úgy döntöttünk, hogy a másik irányba indulunk el, a tábla szerint Meyes Dessus irányába. Az út itt nehezebben járható egyúttal pedig meredekebb is volt.

Van előnye a meredek útnak, gyorsan felérsz. Fel is jutottunk néhány elhagyatott házig. Ezekben valamikor szerzetesek élhettek. A táj egészen más lett, mint előző nap volt. Ahogy távolodtunk a kempingtől szép lassan előbukkant a Paradio havas csúcsa és a környező gleccserek. Itt fedeztük csak fel, hogy a vízesés, ami a sátrunk mellett zubog egyenesen a Gran Paradiso egyik gleccseréből fakad.

Itt is elég sok elég sok ilyen-olyan kecskével találkoztunk, de volt valami számunkra érdekesebb volt. Volt egy nagyobb rágcsáló, ami néha felvillant itt-ott. Majd felváltva vitatkoztunk mi lehetett. Csináltam is róla képet!

mormota-az-alpokban

Az egy hatalmas pocok! Nem, dehogy is az egy bazi nagy mókus volt! De nem is olyan volt a színe… lehet inkább hód volt! Na a lényeg, hogy még mikor megállt egy ilyen izé előttünk se jöttünk rá, hogy pontosan mi az. Később sikerült beazonosítanom, hogy mormotákkal volt dolgunk. Mondanom se kell, hogy erre aztán egyikünk sem tippelt. Érdemes lenne beruháznom egy általános iskolai biológia tankönyvre, úgy hiszem 🙂 Viszont a lefotózott példányt egész jól sikerült megfigyelni. Szuper nagy arcok ezek a mormoták! Először is két lábra emelkedik, hogy jobban lásson, majd ezután egy baromi hangos csipogó hangot ad ki, hogy jelezze a többieknek az érkezésünket. Ez a mechanizmus pedig olyan jól működik, hogy viszonylag nehéz meglepni őket és közel kerülni hozzájuk.

Ezen a napon sem jutottunk fel valami hihetetlen magasra. Későn indultunk, és még világosban haza szerettünk volna érni. Terveink szerint másnap már Franciaország határát súroljuk, ezért úgy voltunk még eszünk egy jó olasz pizzát valahol. Vissza caplattunk a kempingbe, és rövid zuhany, átöltözést követően útnak indultunk éttermet keresni, kocsival. Ez az étterem keresés nem is olyan triviális az olasz hegyek közt. 7 óra volt, mire az első étterembe megérkeztünk, azonban ők közölték, hogy zárnak. Ezt követően 4 helyet csekkoltunk le, melyből egy sem volt nyitva, mire találtunk egy hatalmas pizzázót.

A pizza amit a nem kevés eurónkért kaptunk csapni való volt. Fel voltam én készülve, hogy a tipikus vékony tésztás, kevés feltétes olasz pizza lesz, amit elénk raknak, de ez minden képzeletemet alul múlta. Jó, nem mondom lassan három napja csak péksüteményen és sólet konzerven éltünk, ami után szívesen befaltuk a csapni való pizzát is, de azért jó sok csípős szószt locsoltam rá, mire valami íze is lett. Szóval ezúttal nem sikerült valami jót enni Olaszországban – ezzel ellentétben egyszer voltam Milánóban, ahol kifogástalan ebédet ettem -, sőt később Franciaországban sem, de ezt majd legközelebb mesélem el.


Tagged:


Copyright © Doma - 2017