Nyár végi pisztáciák

 

Rég nem írtam, de nem kell aggóni, még megvannak 🙂 Szóval az idő rohan, na de ez a pisztáciafákon nem látszik annyira. Egyet ismét elvesztettem egy viharban. A facsemete kidőlt, aztán pár napra rá elszáradt. De azért a többség tényleg jól bírta Magyarországi időjárást. Közben kísérletezgettem is.

pisztaciafa-lassan-30

Augusztus

Augusztusban szinte végig jó idő volt. Egy két vihar, esőzés ugyan megzavarta ezt hóvégén, de egyébként egy nyaraló / fesztiválozó sem panaszkodhatott az időjárásra. Én – mivel azt olvastam, hogy a pisztáciafa kifejezetten szárazságtűrő – kipróbáltam, hogy milyen, ha csak olyan 3 naponta öntözöm meg a növényeimet.

Persze senki sem lehet biztos abban, hogy most mi az igazán jó ezeknek a növényeknek – ezért sincs a zöldek fegyvertárában növénykínzás – szóval odafigyeléssel érdemes tesztelgetni. Szó mi szó a növények egyike sem száradt el, nem észleltem különösebb rendellenességet. A legkisebb pisztáciákon azért megfigyelhető volt, hogy nem növekedtek valami irdatlan sebességgel.

Szeptember

Mint mondottam az augusztus vége és szeptember első fele kicsit más időjárással örvendeztetett meg minket. Ahogy az utóbbi években általában, most is meleg, de esőzésekben gazdagabb időjárással indul az ősz. Ennek köszönhetően a fák ismét nagyjából napi rendszerességgel jutottak vízhez.

novekedo-pisztacia

Már-már kicsit aggódtam is az esőzések miatt. Sokszor olvastam, hogy a pisztáciafát lehet ugyan locsolni, de nagyon kell vigyázni, nehogy túlöntözzük, hiszen akkor kirohad. Nos azért az én meglehetősen lyukas aljú, tálca nélküli cserepeimbe erre sok esély nem volt… és azt kezdtem észrevenni, hogy a fáj egyre komolyabban gondolják ezt a dolgot, és tényleg szebben, egészségesebben tündököltek. A legkisebbek újra növekedésnek indultak, a nagyobbaknak pedig a levelükön véltem felfedezni egy-két változást.

Úgy általánosságban

Egyébként a fák levele még mindig hol sárgul, hol pöndörödik, szóval nem mondanám, hogy egy barackfával összetéveszthető – ha bár a hozzám érkező vendégek egy részének ez sikerült -. Azért jó érzés, hogy még nem haltak ki, viszont még mindig egy bő félévet kell várni, hogy kiderüljön egy nyári növények-e.

Továbbá az is felmerült bennem, hogy ezek a kis török csodák lombhullatóak, szóval jól fog majd kinézni, amikor 10 kicsi kóróval beállítok a nappaliba…

You may also like...