Hírek Nepálból

Repjegy vásárlás

Eredetileg a Nepáli utunkat Április végére terveztük volna. Ugyanis volt ekkor egy remek akció a Holiday Piratesen, amiből oda-vissza 120.000Ft-ból megjárhattuk volna Nepált. Ez azért csábító, de mire észbe kaptunk és elhatároztuk magunkat már a jegyek sem voltak elérhetőek…

Azonban ekkorra már nagyon beleéltük magunkat a hegyekbe, szóval tovább gondolkodtunk. Letettünk az Áprilisról és inkább az év második felére halasztottuk az utunkat. Így jobban fel is tudunk készülni. Tehát októbert terveztünk be – a monszun időszak szeptemberig tart –. Nézegettük a járatokat szorgosan. Már eltelt a húsvét is, mire találtunk jegyeket elérhető áron Isztambulból. Ez is remekül hangzott, még egyikünk sem járt arra. Úgyhogy ráraboltunk.

Beütött a kracht

Szépen megrendeltük, kifizettük a jegyeket, mindezt 2015. április 22-én. Örömünkben úgy döntöttünk erre aztán még koccintani is kell, így is tettünk. Majd elérkezett a hétvége, és mindenki ment a dolgára. Három nappal később, Április 25-én 7,9-es erősségű földrengés rázta meg a világ másik felét, melynek epicentruma véletlen pont Nepálra esett.

Nos, ezt sokan jelnek gondolhatnák. Én azt gondoltam jelnek, hogy eredeti terveim szerint, mi pont kint lettünk volna a földrengés napján. Valaki odafent vigyázz ránk. A repülőjegyet viszont nem váltottuk vissza. Végül is ez Áprilisban volt, mi pedig Októberben megyünk, nem igaz? Dehogynem! Az igazság az, hogy mivel Nepálban igen nagy a szegénység és az emberek komoly része most még szegényebbé vált, viszonylag nagy esélye van a járványoknak. Ráadásul júniustól jön a mindennapos eső… Szóval, ez az egyetlen amitől érdemes tartani. Tehát tervünk, hogy mielőtt kimegyünk, kiderítjük mi újság a Himalája környékén.

nepali-foldrenges

 

Nepáli hírek

A probléma csak az, hogyan szerezz információkat egy olyan országról, ami egyrészt az elszigeteltségéről híres, másrészt baromi messze is van. Az első gondolatunk, – na meg persze az egyetlen is – az internet volt. De azért gondoljunk bele, Nepálban nem beszélnek angolul, lehet sok helyen az internet is úri huncutság… Mennyi hír jut el Nepálból Magyarországig?
Felkerestem a nepal.lap.hu-t. Örvendezve láttam, hogy van hírek rublika. Az oldalakon viszont hiába kutattam, évekkel ezelőtti infók..

Általában jó támpont a nagykövetségen vagy annak honlapján nézelődni. Ők mégiscsak a mi nyelvünkön látnak el tanácsokkal. Sajnos Nepálban nincs magyar nagykövetség, az egyetlen hivatalos tájékoztatás, amit találtam a Konzuli Szolgálat honlapján található. Az utolsó bejegyzés 1 hónapja történt (bár nem láttam különbséget május óta) és itt aztán semmi jóval nem kecsegtettek:

A nepáli nagyerejű földrengés és az azt követő utórengések miatt kialakult egyre súlyosabb mértéket öltő helyzet miatt a Külgazdasági és Külügyminisztérium az ország teljes területét az utazási szerződésről szóló 281/2008. (IX.28.) Korm. rendelet 8. § (6) bekezdésének hatálya alá tartozó területté nyilvánítja, amelynek értelmében átmenetileg az I. utazásra nem javasolt országok és térségek kategóriájába sorolja.

Felhívjuk a Nepálba utazni szándékozó magyar állampolgárok figyelmét, hogy a földrengés, az utórengések, a lavina és földcsuszamlások, áramkimaradás, vízhiány, valamint a mentési munkálatok miatt halasszák későbbre az utazásukat és ne induljanak el Nepálba. A helyzet jelenleg kiszámíthatatlan, átláthatatlan, konzuli segítségnyújtás csak a katmandui tiszteletbeli konzulátus közbeiktatásával lehetséges.

Na de most ebből mi az igazság? Tudni érdemes, hogy mivel Nepál egy törésponton fekszik, elég gyakoriak a földrengések. A himalájában pedig tény, hogy gyakoribb a lavina, mint kishazánkban. Nincs se egy kép Kathmanduról, se egy beszámoló az ott lakóktól, semmi. Arra vonatkozó információ, hogy mikorra halasszuk az utazást szintén nuku.

Couchsurfing

rina

Rina

Sok rossz tapasztalatom van a couchsurfing.com-rol. A legtöbben szerintem társkeresőnek használják. 20 éves egzotikus lányokat szeretnének hostolni, “ingyen”. De most megosztom az első igazán jó tapasztalatot is.

Tényleg jól jött volna már valami hír Nepálról. Ezért elővettem régi CS profilomat, és próbáltam keresni valakit, aki Nepáli és nem tűnik tömeggyilkosnak. Úgy döntöttem most kihagyom a korombelieket 1%-os válaszolási rátával, és egy 30 körüli Nepáli nőnek írtam. A neve Rina, és egyébként járt is már Budapesten. Elmondtam neki hogy mire készülünk, és hogy istenőként tisztelnénk, ha valami valós képet tudna festeni a helyzetről.

Pár nap múlva – mire a galamb odaért – jött is a válasz Kathmanduból:

Teljesen átlagos állapotok vannak Nepálban. Még vannak utórengések 4.5 – 5ös erősséggel (nálunk is hasonló állapotok vannak, nem?), de ezek már nem veszélyesek csak az emberek pánikolnak. Októberben már nagyon kicsi a valószínűsége az utórengéseknek, de jobb ha felkészültök kisebb rázkódásokra, akkor nem ér teljesen váratlanul.
Néhány részt megkárosított a földrengés, de a túraútvonalak többsége biztonságos. Kérlek majd tájékoztass, mit terveztek, mit szeretnétek csinálni Nepálban, szívesen adok majd részletesebben is infót.

Tehát Rina szerint az állapotok nem olyan vészesek, mint a média szerint. Annyi, hogy még vannak utórengések – ami mondjuk magyar füllel cseppet ilyesztő –, de Októberre már arra sincs nagy esélyünk. Szóval ezek az első hírek Nepálból.

You may also like...

1 Response

  1. 2015-09-14

    […] Előző írásomban elég kilátástalannak tűnt a Nepáli helyzet. A földrengés óta semmi hír az egzotikus ország felől. Senkit nem ismertünk, aki kint él, aki volt mostanában kint, vagy aki egyáltalán hiteles infókkal tudott volna ellátni. Végül rátaláltam egy nőre CouchSurfinggen, aki arról biztosított, hogy nem vészes a helyzet Nepálban. […]