Gemenci kirándulás szekszárdi borral

Ggemenci-erdo-hidemenci erdő

Néhány barátommal arra az elhatározásra jutottunk május 9.-e lesz a megfelelő nap a kiránduláshoz egy kis borozással egybe kötve. A Gemenci erdőnek vetettük tehát magunkat (Keselyűs felől), amit a kevés emelkedő, szép környezet és remek kis erdei vasút tesz naggyá. Ideális hely tehát a nagycsoportos, vagy családi kirándulásokhoz is. Egyébiránt pedig az alföldi kék vezet el erre.

Az erdő jelentős része – mily meglepő – természet védelmi terület. Ezentúl a túraútvonalak többsége árvíz vagy nagyobb belvíz esetén nem járható. Utunk során láttunk szarvast és számos vaddisznót is – a lányok legnagyobb örömére -. A kirándulás során úgy tűnt a vadetetőket szándékosan a túraútvonalak környezetébe telepítették. Ezáltal itt jóval nagyobb az esély az állatok megfigyelésére.

Merops étterem

Mielőtt lesétáltuk volna a lábunkat buszba szálltunk és Szekszárd felé vettük az irányt. Már számos pincében megfordultunk Szekszárd fele. Azonban mindig akad valami új, ezért most a Mészáros pincészetet szemeltük ki magunknak.

A Mészáros család tulajdonában lévő 4 csillagos Merops étterem egy madárfajról kapta a nevét, mely kiválóan pusztítja el a szőlő kártevőit. A négy csillagos étteremhez mérten az árak kedvezőek voltak, és az ételek minőségéről sem hallottam panaszt.

Azonban erősen megfigyelhető volt az ételek közti hatalmas mennyiségbeli különbségek, a Szalonnával pirított sertéstarja hagymás burgonyával illetve a Sertéscsülök sült savanyúkáposztával, pirított burgonyával jó választásnak bizonyult. Ellentétben például a Szarvassült zöldségkrém-mártással, szalonnás zsemlegombóccal, ami előételnek sem lett volna elég.

Az étterem összességében nem nyerte el maradéktalan tetszésemet. Na nem csak azért mert beengedtek minket -közel sem ünnepi öltözetben -, de a kiszolgálás sem volt igazán megnyerő – talán éppen az előbbi okán -. És mint mondottam az ételek bár finomak voltak, mégis köztük érezhető különbség volt fellelhető.

Az étlapon az ételek alá a hozzájuk javasolt borokat is megadták, azonban azok ára már valami okból nem fért ki. A kifejezetten fényűző berendezés helyett talán helyesebb lett volna erre az apróságra figyelmet fordítani.  Számomra pedig még nemesebb lett volna, ha az ételek áraiba belefoglaltak volna egy kóstolót is az ajánlott borból – mondván a többség a pince miatt látogatja az éttermet -.

meszaros-borospince

Mészáros pince

Az étterem mögött található pince is elérhető a látogatók számára. Pincéjük a korai időkben Szekszárd talán legkomolyabb központi pincéje volt. Ez leginkább a hatalmas belmagasságban és hosszú folyosókon nyilvánul meg. Korábban a pincébe lovaskocsikkal hordták a borokat, ami sejteti a pince méreteit is. A pincészet erőssége a Kadarka, de természetesen borokból igen komoly paletta van terítéken.

Azt gondolom a igazán szimpatikus volt. Az ajánlott boraik egytől-egyig kellemesek voltak. A hölgyek a rozét is kedvelték, melyek egészen emberi áron – 2000Ft körül – kaphatóak a pincészetben. A kóstolók egyébként 500 Ft/dl áron voltak elérhetőek.

You may also like...