Első utam Isztambulban

Tehát megérkeztünk Isztambulba, mely a magyar állampolgároknak nem vízumköteles. Szóval rövid sorbanállás után már le is pecsételik az útlevelünket és Go! Érkezésünkkor a reptér elég kihalt volt. Poggyászfelvétel, majd indulás.

Mivel gyötört a szomjúság azt gondoltam még a reptéri mosdóban megpróbálok segíteni ezen.  Ahogy benyitottam elment ettől a kedvem. Na nem mintha koszos lett volna az isztambuli illemhely, de az első kép amit a reptéri mosdóban megpillantassz, hogy 12 arab mossa a lábát a kagylóban. Jó is lehet egész nap papucsban… szóval balra el 🙂

A közlekedés

Szóval kezdjük ott, hogy Isztambulnak két reptere van. Leginkább csak nálunk divat az, hogy a fapados gépek ugyanott tesznek le, mint a komolyabb járatok. Szerencsés esetben az Atatürk reptérre jutunk, ahonnan viszonylag közel van a város. Mi persze szerencsétlen helyzetben voltunk, tehát Sabiha Gokcen reptér.

Na innen “igazán egyszerű” eljutni a hostelba. Szóval amennyiben te is tömegközlekednél: fel kell szállni az E11-es buszra, azzal végig menni (ez bő egy óra), aztán megkeresed a kompot, ami átvisz Kadiköy-be, ezekután pedig mész nagyjából 4-5 megállót villamossal a belváros (kék mecset) felé. Szóval idestova 2,5-3 óra alatt ott is vagy, ha nincs nagy forgalom.

Ám de! A török Bkv-hoz külön Isztambul Card kell. Ezt meg tudod venni a reptéren automatából, azonban csak 10 török lírás bankjeggyel lehet megvenni. Ezután a kártyát feltöltheted az automatánál, de vissza nem kapsz pénzt. Valahogy vissza is lehet váltani a kártyát, de nekem nem volt rá időm. Hogy könnyebb legyen a jegy ára változik attól milyen sűrűn használod a kártyát. Nagyjából a reptértől a Hostelig, 13 TL lesz a jegy. A Taxi elég drága, a helyiek szerint 100 TL körül mozog. A reptéri transfer pedig kb 34 TL.

Minden kultúra kicsit más. A török autóvezetésről egyébként is ódákat zengnek. Az a hír járja, hogy annak van elsőbbsége, aki éppen előz, illetve, hogy majd Allah majd úgy is segít alapon működik a kresz. Tény, hogy elsőre kicsit fura volt, hogy alig volt valami utcatábla… Az emberek átsétálnak az autópálya szélességű utakon. Nem tudom honnan hova, mert egyik oldalon se volt semmi. Itt tényleg nem célszerű a busz ajtajának támaszkodni, mivel a vezető általában megállás előtt nyitja és indulás után zárja be.  Nálunk az ilyet a fővárosban már telefonnal kameráznák 🙂

kagyloarus-a-buszmegalloban

A boszporusz

Mikor megérkeztünk a boszporuszhoz hihetetlen szag és emberkavalkád csapott meg minket. Olyan volt, mint valami nagy vásár. Mindenütt emberek. Árultak mindenfélét leginkább kagylót, halat, rákot, de helyet kap a bizsustól a piócaárusig mindenki.

Már itt kezdett megmutatkozni, ezek a Törökök mekkora üzletemberek. Bár egyébként nem sok embert láttam kagylót enni. Mikor egyet végre láttam, akkor kiderült, hogy nem egy egész citrom jár a kagylók mellé. Hanem mikor te eszed a kagylót, ők közben ráfacsarják a citrom levét a kagylóra. Csak mint a Hiltonban 😉

Átverekedtük magunkat a tömegen, és felszálltunk a kompra, ami szintén Isztambul Carddal működik. A boszporusz nagyjából olyan volt, mint a Duna, csak egy kicsit nagyobb kivitelben. Illetve még koszosabb, büdösebb volt. Mikor megérkeztünk Kadiköybe nem volt könnyű dolgunk a villamosmegálló felkutatásával. Nagyjából 10 perc sétára van a megálló. Cserébe a komp egy hídnál rak le, amin nem kell végig sétálni de mi azért megtettük. Nagyjából olyan mint a Margit híd, átmegy rajta a török 4-6-os villamos és pár autóút. Mindenhova kitáblázva, hogy megállni tilos. De természetesen így is félig parkolóként üzemel.

horgaszok-a-boszporuszon

Ami igazán elképesztő volt, hogy ezen a Margit híd kinézetű és magasságú hídon az emberek gond nélkül neki álltak horgászni. Mert miért is ne! De, hogy lássuk ez mennyire nem Európa erre itt rá is álltak keményen, a hídon bizonyos időközönként lehetett csalit kapni, ilyen giliszta, olyan csúszómászó. Majd a híd közepére érve már megvehetted a hal koktélokat is – természetesen nyers halból – vagy a garnéla kinézetű rákokat. Szóval tévedtem, mégsem Margit híd 🙂

Eztán már csak felpattantunk a villamosra – már amennyire ezt 25 kilós táskákkal pattanásnak lehet nevezni – és irány a hostel. Innen már tényleg nem volt messze. 20 perc 🙂



Copyright © Doma - 2017