Előkészületek Isztambulra

Holnap irány Isztambul! Gondoltam leírom pontosan miket csináltam eddig, hogy jót nevethessünk, mikor a repülőn rájövök, hogy kimaradt a dolgok fele. Tehát nézzük is mit lehet eddig tudni?

Röviden a 2. isztambuli utamról:

Csütörtökön reggel indulok el Velencéről, mivel most édesanyámmal indulunk neki az útnak. Tehát ma munka után még összepakolok az albérletemben, és lekeveredek Velencére. Ma dolgozom, holnap pedig már repülök is. Egy ideje nem szoktam az utak előtt és után szabit kivenni, a gondolataimat munkából is össze tudom szedni, a szabadság pedig aranyat ér. Nettó két napunk lesz Isztambulban (péntek és szombat) + a csütörtök este. így viszont vasárnap már kora délután visszaérek Budapestre. A reptér nincs túl közel a szálláshoz, ezért vasárnap már egyébként sem nagyon tudnánk várost nézni. Reggel felkelünk, és indulunk is vissza.

A repülő útról

A cél az volt, hogy olcsón kijussunk. A legfapadosabb légitársasággal repülünk Törökországba, ami a Pegasus. Még nem repültem velük, de nincsenek hatalmas elvárásaim. Egy kedvezmény keretében vettem a jegyeket, így oda-vissza két főre, egy feladott poggyásszal (20kg) 143 eurót fizettem.

Az oldaluk elég problémás, folyton visszavált a nyelv törökre, megint be kell állítani, az emailek egy része is törökül jött… Ahhoz, hogy a kedvezményt igénybe lehessen venni mindkét utast regisztrálni kellett a rendszerbe, majd a kapott kódokat beírni. A felület is nehezen használható, de Május 1-én, 4 nappal az utazás előtt írtak egy emailt, hogy csináljam meg az Online CheckIn-t, azzal nem volt probléma. Sajnos a visszautat majd Törökországból kell intéznem. Minden esetre az odaútra vonatkozó jegyeket kinyomtattam két példányban illetve utána néztem a kézi poggyász korlátozásainak is. (súlyhatár: 8 kg, max. méret: 55 x 40 x 20 cm ).

A repülőút két óra (+1 óra időeltolódásban van Isztambul hozzánk képest). Átszállás nincs, a repcsi 12:50-kor indul, és 15:50-kor ér Isztambulba. Ez pompás időpont, simán ki tudok menni tömegközlekedéssel is 3 órával indulás előttre (hivatalos ajánlás szerint elég lenne 2 óra is, de ez fapados, az ördög pedig nem alszik). Ezt követően pedig majd tömegközlekedéssel szeretnék eljutni a szállásra. A török tömegközeledés egy Istanbul Card nevezetű cuccal történik, a reptéren automatából meg lehet venni, érdemes kisebb pénzt is vinni, (nekem valahol megvan a múltkori), fel kell tölteni és a buszon pedig paypass jelleggel le lehet róla vonni a jegyárat.

A szállás – Booking vélemény

A szállást booking-on foglaltam. Legutóbb egy hostelben szálltam meg, ami nagyon tetszett, de édesanyámat azért nem szeretném ilyen megpróbáltatásoknak kitenni, 2 főre pedig nem drágább az olcsóbb hotel szoba sem, mint a hostel. Ezt is még februárban foglaltam le, mikor is megadtam, hogy a teljes összeget, helyben, készpénzben szeretném rendezni.

Ezt követően tegnap (3 nappal az indulás előtt) kaptam egy emailt Bookingról, hogy a Hotel megpróbálta megterhelni a hitelkártyámat, ami nem sikerült, ezért ha nem adok meg 2 napon belül egy másik bankkártyát, akkor bizony bukom a szállás foglalást. Az email legvégén egy telefonos ügyfélszolgálat elérhetősége is ott volt, én pedig nem akartam sokat várni, már tárcsáztam is a számot.

Meglepő, de szinte várni sem kellett és egy Hanga nevű lánnyal beszélhettem.  Hanga kicsit bizonytalan volt ugyan, de ügyesen végezte a munkáját, mondta, hogy megterhelni nem terhelhetik meg, de zárolni, zárolhatnak egy bizonyos összeget a számlámról. Majd ő felhívja a törököket, megbeszéli velük, hogy mennyit és meddig szeretnének zárolni. Még aznap kaptam egy emailt a booking-tól, hogy a foglalásom rendben van és a hotel eltekint a zárolástól, a teljes összeget kifizethetem helyben. Szóval eddig kifejezetten pozitív a véleményem Hangáról, azonban ne ítélkezzünk elhamarkodottan, majd kiderül holnap este Isztambulban, hogy lesz-e hol aludnunk 🙂

Pénzváltás

Török lírát nem mindenhol váltanak. Legutóbbi kiutazásom alkalmával a Deákon váltottam pénzt, és csak úgy heccből megkérdeztem a Török srácot van-e lírája, mire azt felelte, hogy van olyan 15.000Ft-ért.  Most szintén visszamentem (Currency Exchange, Budapest, Király u. 1b, 1075), és megint bepróbálkoztam. Van lírád? – Van. Mennyi? – Bármennyi… és tényleg…

Szerintem ha tudunk, megéri előre, még itthon lírát váltani. Először is egy csomó kényelmetlenségtől megóvjuk magunkat. és biztosan nem kell a reptéren pénzt váltanunk. Másodszor ha egyszer váltunk dollárt vagy eurót, és aztán még váltunk abból lírát is, kétszer fizetjük a különbözetet, kezelési költséget, stb. Teljesen felesleges.

Jó hír, hogy a problémás politikai helyzet miatt megzuhant a török líra. Mikor legutóbb voltam akkor ugyanis még 100Ft-ot fizettem egy líráért, most azonban már csak 80-at kellett. Tehát gyakorlatilag 20%-kal olcsóbb lett Isztambul.

Politikai mizéria, veszélyes országok, sírás-rívás

Jöjjön a fekete leves! Akárkinek meséltem, hogy kimegyek Isztambulba, szinte mindenki ugyanazt a választ adta: ,,tényleg? Pont most?”. – Tényleg! Tudom, hogy kemény dolgok történtek az utóbbi időben Törökországban. Azt is tudom, hogy a napokban betiltották a wikipédiát, és olyan diktatúra van, ami még itthon is csak vágyálom, de ez egy hosszú hétvégére induló turistát szerintem nem kell, hogy visszatartson.

Isztambult ugyanúgy meg lehet nézni, mint eddig. Már utazási irodákat is láttam ismét török utakat hirdetni, ami azt jelenti, hogy mások is úgy gondolják, hogy vállalható ez az út. A konzulátus sem sorolta az országot az utazásra nem ajánlott országok közé, szóval nem érzem indokoltnak ezt a pánikot.

Ez egy 15 millió fős metropolisz, ahol ilyenkor annyi turista megfordul, hogy elképesztő. Természetesen mikor úgy érezzük, hogy itt bizony tüntetés készül, akkor nagyon gyorsan el kell hagyni a környéket. Oda kell figyelni csak úgy, mint bárhol máshol külföldön. Azonban azt gondolom, hogy most sem a terrorhelyzet, sem a politikai helyzet nem indokolja, hogy itthon maradjunk. Ami viszont fontos, az az utasbiztosítás. Ugyanis Isztambulban szintén elég költséges az orvosi ellátás, amit nem árt, ha nem nekünk kell állni. Nem készülök semmi komoly dologra Isztambulban, de a legegyszerűbb (európán kívülre kiterjesztett) biztosítást természetesen megkötöttem két főre, ez a 4 napra 4800Ft-ba került. Illetve a konzulátus oldalán is regisztráltam volna magunkat, ha működne a weboldal.

Mit viszek magammal?

Már említettem, hogy 20kg-os poggyásszal jövünk ketten, illetve 2 x 8kg-os kézipoggyászt vihetünk fel a gépre. Én Isztambulból leginkább hazahozni szeretnék dolgokat, tehát most tényleg alig viszek valamit.

A legszükségesebb dolgokat persze elviszem, mint váltás ruha, esőkabát, vízhatlan cipő (utóbbiakat felveszem). Az időjárás egyébként hasonló, mint itt, 20-24 fok körüli. Mindenképp viszek magammal kamerát, egy darab objektívvel, laptopot illetve egy gorillapodot, mert szeretnék egy rövid videót is készíteni Isztambulról. A gerillapod kívül szerintem ebből minden elfér a kézi poggyászban is. Néhány régi magyar pénzt is viszek, ha valakinek ajándékba szeretnék adni valamit legyen nálam valami…

Mindenképp vinni kell magaddal útlevelet (90 napig vízum mentes ország), ami a távozást követő 6 hónapig érvényes. Ezt érdemes lefénymásolni, én persze ezt még nem tettem meg. Mindig viszek magammal egy második pénztárcát, hogy ne keverjem a helyi pénzeket a magyarral (és amúgy sem hordok magamnál minden pénzt). Mint mondtam megkeresem a múltkorról maradt Isztambul kártyámat, ami nem tudom használható-e megint, de elviszem. Ezenkívül viszem a telefonomat, ha bár kint a GPS-t fogom egyedül használni belőle. Érdemes letölteni Isztambul térképét OSM-el, és akkor nagyon már nem tévedhetünk el. Ezen túl pedig természetesen elviszem a pénzt is, amit váltottam (illetve némi dollárt/eurót, ami otthon éppen akad).

Drukkoljatok nekünk! Jövőhéten pedig jelentkezem! Addig is kövessetek Facebookon is, Sziasztok!



Copyright © Doma - 2017